Ezek után úgy tűnt, Janukovics elnök döntött, és Moszkva „barátságtalan viselkedése” miatt az uniós társulást választotta. Szeptember elején a parlamentben felszólalva arra kérte a képviselőket, hogy mihamarabb fogadják el az unióval való társulási megállapodás aláírásához szükséges törvényjavaslatokat. Innentől felgyorsultak az események. Szeptember 18-án a kormány jóváhagyta az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás tervezetét, a parlamentben pedig – miután az ellenzék „ideiglenes tűzszünetet” kötött a kormányzó Régiók Pártjával –, sorra fogadták el az EU-integrációt célzó jogszabályokat.
Egyedül Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő sorsának rendezése maradt függőben. Janukovics eleve nem volt hajlandó kegyelemben részesíteni politikai ellenfelét, ezért a parlament hatáskörébe utalta, hogy hozzon jogszabályt, amely lehetővé teszi a megroppant egészségi állapotú politikus külföldi gyógykezelését. Az ellenzék és a kormányoldal azonban képtelen volt kompromisszumos megállapodásra jutni ebben a kérdésben.
Eközben Moszkva tovább fenyegette Kijevet az EU-társulás negatív következményeivel. Kilátásba helyezte például a határátlépés szigorítását, védővámokat és egyéb korlátozásokat az Ukrajnából érkező „ellenőrizhetetlen származású” termékekkel szemben, majd újabb gázvita robbant ki: a Gazprom nyilvánosságra hozta, hogy Ukrajna nem fizetett az augusztusi és az októberi szállítmányokért, amivel összesen mintegy 1,3 milliárd dollár adósságot halmozott fel.
Janukovics október végén és november 9-én a nyilvánosság kizárásával titkos megbeszéléseket folytatott az orosz államfővel. Ezután november 21-én Mikola Azarov miniszterelnök váratlanul kormányrendeletet adott ki, amelyben leállította az EU-társulási felkészülési folyamatát, mindössze egy héttel az unió vilniusi keleti partnerségi csúcsértekezlete előtt, amelynek fénypontja lett volna a Kijevvel való megállapodás aláírása.
