Elszabadult a pokol Közép-Afrikában

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa vallási alapú tömeges kivégzésekről, csonkításokról beszélt, az EU mozgósít.

VZ
2014. 01. 20. 18:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Navi Pillay példaként említette a célzott gyilkosságokat, a kivégzéseket, a tömeges csonkításokat és az emberek erőszakos elhurcolását.

A főbiztos az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az afrikai országban uralkodó helyzet miatt összehívott ülésén adott hangot aggodalmának. Pillay elmondta, hogy az ENSZ megfigyelői által összegyűjtött bizonyítékok között olyan „fényképeket és tanúvallomásokat” találni, amelyek azt támasztják alá, hogy az egyik helyi keresztény milícia, az Anti-balaka tagjai muzulmán férfiakat, nőket és gyerekeket csonkítottak meg a meggyilkolásuk előtt és után.

Korábban arról is szó esett, hogy a fegyveres bandák fosztogatása és garázdálkodása mellett országszerte elkezdett terjedni a kannibalizmus is.

Az ENSZ-főbiztos hozzátette, hogy a fővárosban, Banguiban, az Ali Baboló-i nagymecsetben több ilyen csonkított holttestet találtak. Navi Pillay megjegyezte, hogy bár a Michel Djotodia ideiglenes államfő január 10-ei távozását követő néhány napban csökkent az erőszak, az utóbbi napokban ismét fellángolt. A főbiztos a legsürgetőbb feladatok között említette a vallási közösségek közötti erőszak beszüntetését és a felekezetek közötti megbékélést segítő intézkedések foganatosítását, ezenkívül annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az afrikai államban mielőbb megszűnjön a hatalmi űr, és átvegye az irányítást egy legitim hatóság.

Az ország parlamentje hétfői ülésén a bangui polgármester, Catherine Samba-Panza személyében megválasztotta az új ideiglenes államfőt. A posztért nyolc jelölt versenyzett, Samba-Panza végül a második fordulóban győzedelmeskedett Désiré Kolingba korábbi elnök fia felett.

Megválasztása után Samba-Panza a képviselők előtt tartott beszédében fegyverletételre szólította fel a harcoló feleket. „Mutassák ki a támogatásukat azáltal, hogy leteszik a fegyvereket” – üzente az Anti-balaka tagjainak az elnök, majd a muzulmán lázadókat is a harcok beszüntetésére szólította fel: „vessenek véget a lakosság szenvedésének”.

Djotodia lemondását a nemzetközi közösség szorgalmazta, a szervezet szerint a politikus nem tudott véget vetni az országban tomboló vallási erőszaknak. A muzulmán elnök tavaly márciusban került hatalomra, amikor a keresztény Francois Bozizé hatalmát megdöntötte a Séléka muszlim lázadó szövetség. Az egykori francia gyarmaton december 5-én véres összetűzések törtek ki a Séléka fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztény harcosok között.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn azonnali és összehangolt akcióra szólított fel a Közép-afrikai Köztársaságban, az Európai Unió külügyminiszterei pedig megállapodtak abban, hogy 500 fős katonai missziót küldenek a válság sújtotta országba, támogatva az ott állomásozó 1600 francia és 4000 afrikai uniós békefenntartót. Az európai uniós katonák a tervek szerint elsősorban a főváros repülőterének a biztonságáról gondoskodnak majd. A küldetés végrehajtása néhány héten belül megkezdődhet, az induláshoz szükség van ENSZ-felhatalmazásra is.

A 4,6 milliós Közép-afrikai Köztársaságban kialakult konfliktus nyomán már több mint ezren vesztették életüket, közel egymillióan kényszerültek otthonuk elhagyására, s a lakosság 60 százaléka szorul sürgős humanitárius segítségre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.