Felkészültek a terrorizmusra, mintegy 73 millió forintot tettek félre

Kínában a terrorizmus megelőzésére fordítható költségvetés megduplázását tervezik.

NT
2014. 01. 17. 16:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A költségvetési tervből kiderült, idén 2 millió jüant (73 millió forint) különítenek el a terrorizmus elleni felkészülésre. Ez része lesz a közbiztonsági feladatok ellátását, így a fegyveres rendőrség fenntartását is szolgáló összesen 6,1 milliárd jüanos (222,7 milliárd forint) összegnek. Utóbbi a tavalyinál 24 százalékkal nagyobb keret.

2013-ban számos, muszlim vallású ujgur nemzetiségűek által elkövetett támadásról érkezett jelentés, ezek túlnyomó része falvakban, járásokban történt. Sok közülük a helyi vezetés, a helyi rendőrség ellen irányult, volt köztük öngyilkos merénylet és jelentős volt a civil áldozatok száma is.

A kínai hatóságok egyrészt a helyi vezetéssel szembeni elégedetlenség megnyilvánulásaként, másrészt a vallási szélsőségesek erőszakos cselekményeiként értékelték a történéseket. Szakértők szerint a gyakran külföldről támogatott szélsőségesek elsősorban az iskolázatlan, munkanélküli fiatalok körében toborozzák híveiket.

Pekingben a központi bank, valamint a közbiztonsági és az állambiztonsági minisztérium olyan, azonnal hatályba lépő új szabályozást tett közzé, amely a terrorizmussal gyanúsítottak pénzmozgásának figyelésére és a terroristák vagyonának zárolására vonatkozik.

A Kínai Népi Bank honlapján szereplő közlemény szerint kötelezik a pénzintézeteket arra, hogy jelentsék a gyanús tranzakciókat. Arról is rendelkeznek, hogy kínai pénzintézetek – beleértve azok külföldi fiókjait is – nem zárolhatnak számlákat külföldi kormányok kérésére a pekingi központtal történt konzultáció, engedély nélkül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.