„Mindenki átél próbatételeket a magánéletében, ez történik most velünk, ezek nagyon fájdalmas pillanatok. A magánügyeket négyszemközt kell megoldani, mások intimitásának tiszteletben tartásával. Ez nem alkalmas helyszín és pillanat erre” – mondta Hollande arra az újságírói kérdésre, hogy együtt él-e még Valérie Trierweiler újságíróval.
Az államfő ugyanakkor jelezte, hogy a február 11-én esedékes egyesült államokbeli útja előtt „tisztázza” a magánéleti helyzetét a közvélemény előtt. Az útra Hollande élettársa, Valérie Trierweiler is hivatalos. Amióta viszont a Closer című francia magazin pénteki számában leleplezte, hogy az elnök titokban találkozgat Julie Gayet színésznővel, az újságírónőt kórházban ápolják.
Hollande elmondta, „teljesen felháborította” a magazin eljárása, de nem akarja bíróság elé vinni az ügyet. Egy vasárnap megjelent felmérés szerint a franciák 77 százaléka magánügynek tekinti az esetet, amely kizárólag Francois Hollande-ra tartozik. A felmérés azonban azelőtt készült, hogy Valérie Trierweiler kórházba kerülését bejelentették volna. Azóta egyre több ellenzéki politikus vádolja Hollande-ot azzal, hogy lerombolta az elnöki funkció betöltéséhez szükséges tekintélyét.
A francia elnök a magánéleti kérdések tisztázása után a védelmi politikáról is beszélt: elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy a gazdaság mellett ezen a területen is szükséges, hogy a francia-német páros együtt lépjen fel, és a katonai együttműködés szorosabbra fűzését javasolta, kiemelve, hogy „közös felelősséget kell tanúsítaniuk a békéért és a biztonságért a világban". Emellett Hollande elmondta, hogy a február 19-én Párizsban esedékes közös francia-német kormányülésen a két kormány több nagy projekt összehangolásáról is egyeztetni fog, többek között az energetikai átmenet összehangolásáról. „Ezzel a francia-német dinamikával újra lendületet kaphat az európai gondolat a (májusi) európai parlamenti választásokat követően" – fogalmazott a francia elnök.
„Egy olyan gazdasági és monetáris unió felé kell haladnunk az eurózónával, amely valódi kormánnyal és célokkal rendelkezik, mint például a növekedés, a munkahelyteremtés, beleértve az ipart is, és olyan pénzügyi képességgel, amely mozgásteret teremthet. Ez lenne az eurózóna kormánya" – tette hozzá.