Kötelező lesz részt venni a választásokon?

Bulgáriában az elnök kacérkodik a gondolattal, a parlamenti többség ugyanakkor ellenzi.

WL
2014. 01. 30. 7:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bolgár elnök a népszavazást májusban szeretné megtartatni, egybekötve az európai parlamenti választással. A lépéssel a választási csalások ellen küzdenének: mint az államfő elmondta, csak a szavazáson résztvevők számának növelésével lehet csökkenteni a szavazási manipulációt.

Bulgáriában az elmúlt években gyakran különböző csalások fémjelezték a választásokat: így például a munkáltatók nyomást gyakoroltak a dolgozóikra, hogy miként szavazzanak, illetve egyes politikusok egyenesen szavazatokat vásároltak. A tavaly májusi, előre hozott parlamenti választások után például a nemzetközi választási megfigyelők súlyos szabálysértésekről, voksvásárlásról beszéltek.

Plevneliev javaslatát az alkotmány előírásainak megfelelően a parlament elé terjeszti, államfő ugyanis egy népszavazásnak csak az időpontját szabhatja meg, népszavazás tartásáról a parlamentnek kell döntenie. A törvényhozásban a kezdeményezésnek nincs sok esélye a sikerre: a 240 mandátum felét birtokló szocialisták és liberálisok ugyanis ellenzik a voksolás kötelezővé tételét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.