Megkezdődött az iraki hadművelet

A cél, hogy kifüstöljenek egy Al-Kaida-szövetségest.

NT
2014. 01. 19. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A védelmi minisztérium szóvivője a televízióban bejelentette, hogy a szárazföldi erők a tüzérség és helikopterek támogatásával „nagy hadműveletet” kezdtek az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű fegyveres csoport ellen. Ramádiban déltől teljes kijárási tilalmat rendeltek el egyelőre meghatározatlan időre, és „a padlástól a pincéig” átkutatnak minden épületet.

Ramádi Bagdadtól száz kilométerre nyugatra fekszik. Ugyanebben a térségben a kormány ellen harcoló szunnita szervezet több települést is elfoglalt január elején. Két napja a hadsereg megkísérelte visszavenni az ellenőrzést Bubali város fölött, de heves ellenállásba ütközött.

Núri al-Máliki miniszterelnök meg nem nevezett „ördögi és áruló” arab államokat tett felelőssé azért, hogy az országban egyre súlyosabb a belbiztonsági helyzet. „A világ mellettünk áll [ ], a Biztonsági Tanács, az Európai Unió, az arab államok többsége, kivéve néhány ördögi és áruló országot. [ ] A merénylők Marokkóból, Líbiából és Jemenből jönnek. Irak bizonyos országok célpontja, amelyek támogatják a terrorizmust, a gonosztevőket, de meg fogják szenvedni a rossz terjedését\" – mondta egy vidéki látogatásán Násziríjában.

Iraki vezetők Szaúd-Arábiát és Katart vádolják azzal, hogy támogatják az iraki szunnitákat a síita többségű kormánnyal szemben. Az ENSZ megbékítő politikát javasol Málikinak, de ő azt állítja, hogy a nehézségeket nem belső gondok okozzák, hanem külföldi erők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.