Az elnök a Fehér Ház civil tanácsadóinak befolyásolása nyomán vesztette el az általa elrendelt afganisztáni csapaterősítés sikerébe vetett bizodalmát – állítja a Pentagon volt vezetője, akit Obama a Bush-kormányból emelt át a saját kabinetébe, és aki az ő kormányzása alatt további két évig irányította a védelmi tárca ügyeit. Gates szerint azok a polgári személyek, akikkel az elnök Afganisztán ügyében konzultált, ellenezték ezt a stratégiát, és folyamatosan olyan negatív hírekkel szembesítették, amelyek az sugalmazták, hogy kudarcot fog vallani.
„Ahogy ott ültem, azt gondoltam: az elnök nem bízik meg a parancsnokában, ki nem állhatja Karzait [Hamid Karzai afgán elnököt], nem hisz a saját stratégiájában, és nem tekinti a sajátjának a háborút. Számára minden arról szólt, hogyan kell ebből kikeveredni” – írta egy 2011. márciusi tanácskozásról a volt védelmi miniszter.
Az afgánok nem kerültek ki az állandó fenyegetettségből és a nyomorból. A tálibok ráadásul ki is használták az afgán nemzeti hadsereg létrehozásban rejlő lehetőségeket. Családjuk fenyegetésével, pénzzel vagy ideológiai ráhatással érték el egyre több katonának álló afgánnál, hogy forduljanak a kiképzőik ellen.
Olvassa el Haraszti Gyula jegyzetét!
Gates úgy vélekedett, hogy Obama „szkeptikus volt, ha ugyan nem volt meggyőződve arról”, hogy az afganisztáni stratégia kudarcot fog vallani. Az exminiszter ugyanakkor alapos gondolkodónak ismerte meg az elnököt, aki a saját következtetései alapján nemegyszer a tanácsadói ellenében döntött. Úgy véli, hogy a legtöbb esetben helyes döntéseket hozott Afganisztánnal kapcsolatban, és ha az általuk végzett missziót nem is támogatta, a katonákat igen.
A memoár szerzője szerint Obama és Hillary Clinton későbbi külügyminiszter utólag, az ő jelenlétében vallotta be egymásnak, hogy 2007-ben kizárólag politikai okokból, már a 2008-as elnökválasztásra gondolva ellenezték a George W. Bush elnök által elrendelt iraki csapaterősítést.
A Fehér Ház szerdán rövid nyilatkozatban reagált a memoárban kifejtett kritikákra, hangsúlyozva: az elnök bár nagyra becsüli Gatesnek a védelmi tárca élén végzett szolgálatát, de több ponton nem ért egyet értékelésével.