Összefognak a franciák és a németek

Szorosabb külpolitikai együttműködésben állapodott meg Franciaország és Németország.

PR
2014. 01. 21. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Párizsi találkozójukon Laurent Fabius és Frank-Walter Steinmeier egyetértettek abban, hogy új lendületet kell adni a kétoldalú együttműködésnek, kihasználva azt is, hogy az elkövetkező három évben egyik országban sem esedékes nemzeti szintű választás.

Mint közölték, az új impulzust konkrét kezdeményezéseken keresztül képzelik el, mint például az unióval szomszédos országokban tett közös látogatások, amelyek célja egyszerre lenne az érintett államok integrálódási törekvéseinek támogatása és esetleges belső konfliktusaik megoldásának segítése. Elemzők szerint az elképzelés alapja, hogy a német diplomácia kedvezőbb helyzetbe kerülhessen azokban az országokban, amelyekhez Franciaországot hagyományosan szorosabb szálak fűzik, és fordítva.

Bejelentették azt is, hogy az első közös út Moldovába és Grúziába vezet majd. Ezt követően pedig várhatóan afrikai országokba látogatnak el egyszerre. A két fontos uniós hatalom eddig nem minden külpolitikai kérdésben helyezkedett egyforma álláspontra. A török EU-csatlakozást illetően például a német kormány jóval kétkedőbbnek számít, mint a jelenlegi francia vezetés.

Mint kedden kiderült, közös megszólalásokat terveznek a miniszterek a közelgő európai parlamenti választások kampányában is. Egy német forrás szerint egyebek között szeretnék ellensúlyozni „a populista és euroszkeptikus erők intoleráns és nacionalista kampányát”.

Megállapodtak abban, hogy szorosabban összehangolják tevékenységüket a válságmegelőzés, a védelmi politika, a gazdaságpolitika és a káros éghajlatváltozás elleni harc területén. Az uniós külügyi tanácskozások előtt ezentúl minden alkalommal összeegyeztetik álláspontjukat. A külügyminiszteri találkozó után bejelentették azt, hogy a német és a francia kormány következő együttes ülését február 19-én Párizsban rendezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.