Rehn hoppon maradt, Verhofstadt a listavezető

Eldőlt hétfőn a verseny az európai liberális pártokat tömörítő ALDE berkeiben.

2014. 01. 20. 21:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelöltségért a flamand politikuson kívül még Olli Rehn, a bizottság mostani, gazdasági és monetáris ügyekért felelős finn alelnöke szállt ringbe. Watson közleménye szerint a két politikus együtt vezeti majd az európai liberálisok kampányát, és Olli Rehnt más magas uniós posztra jelölik „gazdasági vagy külpolitikai területen”. Mindkét politikus még tavaly jelezte, hogy indulni kíván a liberálisok színeiben, a párt vezetése a német liberálisok, a Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökét, Christian Lindnert és a holland miniszterelnököt, a szintén konzervatív-liberális Mark Ruttét kérte fel, hogy közvetítsen a riválisok között, és próbáljanak megállapodásra jutni.

Verhofstadt „breaking news” vagyis „rendkívüli hír” felirattal osztotta meg Watson közleményét a Facebookon, a Twitteren pedig köszönetet mondott a német és a holland „döntőbírónak”, amiért javaslatuknak köszönhetően az ALDE őt jelöli a bizottság élére.

Az Európai Szocialisták Pártja Martin Schulzot, az EP jelenlegi német elnökét nevezte meg jelöltjeként a bizottság élére, a radikális baloldal pedig a görög mentőprogramot elutasító Alekszisz Cipraszt, a Sziriza vezetőjét választotta csúcsjelöltjéül. A zöldek előválasztást tartanak, amelyben a jelöltségre aspiráló négy politikusra az interneten lehet szavazni. A jelenleg legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppárt várhatóan márciusi kongresszusán, Dublinban nevezi majd meg jelöltjét.

Az európai pártok most első alkalommal állítanak jelölteket az Európai Bizottság elnöki posztjára, mert a lisszaboni szerződés értelmében a bizottság vezetőjét most először immár az Európai Parlament választja majd meg, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak pedig az EP-választások figyelembe vételével kell megneveznie jelöltjét a testület élére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.