Sugárzást mértek egy nukleárishulladék-feldolgozóban

Az északnyugat-angliai Sellafieldben található üzemet részlegesen lezárták pénteken.

MD
2014. 01. 31. 11:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A létesítmény szóvivője hangsúlyozta, hogy sem szivárgásnak, sem más balesetnek nincs nyoma, a többtucatnyi biztonsági érzékelő közül egy jelzett „a normális szint feletti” sugárzást. Az ilyenkor szokásos biztonsági eljárás mindazonáltal megindult, mivel „egy nukleáris létesítményben nem lehet találgatásokra hagyatkozni”.

A szóvivő szerint a sugárzás messze nem olyan magas, amely már jelentősebb közbelépést igényelne. Hozzátette: az sem kizárt, hogy az érzékelő berendezés „a természetes háttérsugárzásban bekövetkezett változást” mérte. Az üzem egyik illetékes igazgatója is azt közölte pénteken a BBC-vel, hogy semmiféle olyan incidens nem történt, amely „különleges aktivitást” igényelne a létesítményen belül vagy annak környezetében.

A Cumbria megyében működő Sellafield üzem egyelőre „csökkentett létszámú” személyzettel működik, az üzemeltetéshez nem közvetlenül kapcsolódó munkahelyek alkalmazottait hazaküldték. A cég pénteki közleménye hangsúlyozta, hogy sem az alkalmazottakat, sem a lakosságot nem fenyegeti veszély.

A brit energiaügyi minisztérium bejelentette, hogy „folyamatos kapcsolatban” áll Sellafielddel, de nincs ok annak feltételezésére, hogy bármennyivel is komolyabb incidens történt annál, amiről a létesítmény beszámolt.

Sellafieldben az elmúlt évtizedekben már több komolyabb incidens is történt. Csaknem hatvan éve az addigi legsúlyosabb nyugat-európai nukleáris baleset helyszíne volt: 1957. október 7-én tűz ütött ki az akkor még üzemelő plutóniumtermelő reaktorban, radioaktív anyagok jutottak a levegőbe és elszennyeződött 500 négyzetkilométernyi terület. Évekkel később egy hivatalos jelentés megállapította, hogy legalább húszan a baleset által előidézett rákos megbetegedésekben haltak meg. Legutóbb 2005-ben több tízezer liternyi sugárzó sav szivárgott ki az üzem területéről.

Sellafield a legnagyobb és legösszetettebb brit nukleáris létesítmény. A telep az 1940-es évek végétől a brit önálló nukleáris ütőerő hasadóanyag-szükségletének előállítási központja volt, emellett 1956-ban itt állt üzembe a világ első, kereskedelmi célú áramtermelő atomerőműve – ezt 2003-ban leállították –, jelenleg pedig a használt nukleáris fűtőanyagok újrafeldolgozása és tárolása a létesítmény elsődleges tevékenysége.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.