Tizenkét bevándorló tűnt el a görög partoknál

Felborult a parti őrség által vontatott hajójuk.

WA
2014. 01. 20. 22:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az athéni hajózási és tengerészeti minisztérium közleménye szerint a szerencsétlenül járt halászbárkán összesen 28 bevándorló tartózkodott, közülük 16-ot kimentettek a tengerből. Az eltűnteket a hatóságok jelenleg is keresik.

A baleset Farmakoníszi szigetének közelében történt. A parti őrség járőrhajója hétfőn hajnalban a sziget közelében bukkant rá a hánykolódó halászbárkára, amelynek vélhetően elromlott a motorja. A hatóságok emiatt megpróbálták bevontatni a hajót Farmakoníszi egy kikötőjébe, de 2,5 kilométerre a parttól két bevándorló beleugrott – más jelentések szerint beleesett – a tengerbe. A hajón tartózkodók két társuk segítségére igyekeztek, de a hirtelen sürgés-forgás miatt a bárka felborult.

Görögország – földrajzi elhelyezkedéséből adódóan – az afrikai és ázsiai fegyveres konfliktusok elől a jobb élet reményében Európába menekülők egyik fő belépési pontja az Európai Unió területére. Ugyanakkor az általában rossz állapotú lélekvesztőkön érkezők gyakran a tengerbe fulladnak.

A földközi-tengeri illegális migráció kezelése a görög EU-elnökség egyik fő napirendi pontja. A kérdés azután került a társadalmi-politikai vita középpontjába Európában, hogy tavaly az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetének partjainál több száz illegális bevándorló vesztette életét egy hajótörésben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.