Az intézkedésnek a fővárosban ötszáz, Izmirben pedig 274 rendőr esett áldozatául – írta internetes oldalán a Hürriyet című török napilap. Az újabb tisztogatást egy nappal azután rendelték el, hogy Isztambulban száztizenöt bírót és ügyészt helyeztek át, közülük ketten aktív szerepet vállaltak a kormányt megrengető korrupciós ügy kivizsgálásában. A török média számításai szerint összesen már több mint hatezerre nőtt a december közepe óta menesztett vagy áthelyezett rendőrök száma. Egyedül Ankarában kétezer rendőrt érintettek az intézkedések.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő a közvetlen környezetét érintő korrupciós botrány múlt havi kirobbanása után látott hozzá a rendőri erőket és az igazságszolgáltatást érintő, példa nélküli tisztogatásokhoz. A 2002 óta hivatalban lévő miniszterelnök „bírói puccsnak” minősítette a szerteágazó korrupciós vizsgálatot, amelynek célja szerinte az ország destabilizálása. A miniszterelnök korábban többször is annak a véleményének adott hangot, hogy a botrány kirobbanásáért az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen befolyásos török hitszónok Hizmet (Szolgálat) nevű mozgalma a felelős.
Bár a kormány tagadja, hogy ő állna a példa nélküli tisztogatások mögött, az elbocsátások sikeresen megakasztották a folyamatban lévő korrupciós vizsgálatokat. Az újonnan kinevezett ügyészek számos korábban kiadott letartóztatási parancsot vontak vissza, többek között Erdogan fia ügyében is. A MetroPoll nevű közvélemény-kutató intézet ezzel párhuzamosan nyilvánosságra hozta legfrissebb felmérésének eredményét, amely azt mutatja, hogy a viszálykodás ártott mind Erdogan, mind pedig Gülen népszerűségének. A kormányfő elfogadottsága az egy évvel ezelőtti 59,1 százalékról és a decemberi 48,1 százalékról 39,4 százalékra esett. Ennek ellenére, ha most vasárnap lennének a választások, Erdogan iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) még mindig nyerne a szavazok 43,2 százalékával.