Túszejtés Bagdadban, tizennyolc halott

Fegyveresek megtámadták és az ott tartózkodókat túszul ejtve elfoglalták a közlekedési minisztérium egyik épületét Bagdadban.

MD
2014. 01. 30. 15:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A biztonsági erők néhány órával a reggeli események után végeztek a túszejtőkkel, és visszafoglalták az épületet, amelyet hat öngyilkos merénylő kerített hatalmába. Négy túsz életét vesztette, a többit a kivezényelt rendőrök kiszabadították.

A hatósági művelet során a rendőrök és a hadsereg páncélosai körülvették az épületet, majd tüzet nyitottak a támadókra, akik közül hárman már ekkor meghaltak. A többiek ezt követően elbarikádozták magukat az épületben. A rendfenntartók végül fokozatosan visszafoglalták az épületet a túszejtőktől.

Szintén csütörtökön ismeretlen elkövetők működésbe hoztak egy autóba rejtett pokolgépet Bagdad egyik északi negyedében, a merénylet következtében négy ember életét vesztette, sokan megsebesültek.

Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint tavaly egész évben csaknem kilencezren, idén januárban pedig már több mint kilencszázan vesztették életüket az országban erőszakcselekmények következtében.

Megfigyelők szerint az erőszak elharapódzásában szerepet játszik a szomszédos Szíriában folyó polgárháború, amely az iraki társadalmat is megosztja, s felerősítette a vallási ellentéteket a szunniták és a síiták között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.