A béketárgyalások óta csak fokozódik a mészárlás

Minden egyes nap 236 szíriai hal meg a polgárháborúban a békekonferencia kezdete óta – jóval több, mint azt megelőzően.

VZ
2014. 02. 12. 19:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) összesítése szerint az elmúlt három hétben 4959 ember vesztette életét Szíriában, napi átlagban 236-an.

„Soha még nem volt ilyen magas az átlag. Máskor is előfordultak kirívóan gyászos napok, de utánuk mindig kicsit békésebb időszak következett” – mondta Rami Abdul Rahman, az OSDH elnöke. A szervezet becslése szerint az áldozatok csaknem harmada lehet polgári személy. Az adatok szerint 515 nő és gyermek légi csapásokban és tüzérségi támadásokban vesztette életét.

A számok arról tanúskodnak, hogy a harcok nem csitultak, miközben a szíriai kormány és a felkelők egy részének képviselői Svájcban január 22-étől béketárgyalásokat folytatnak egymással. A szíriai belháború lassan három éve tart, eddig összesen 130 ezer halálos áldozata van, a 23 milliós lélekszámú országból 2 millióan külföldre menekültek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.