Angela Merkel megerősítette: továbbra is kételkedik abban, hogy Törökország teljes jogú tagságot szerezhet az Európai Unióban.
Ugyanakkor a tárgyalásokat folytatni kell, s meg kell nyitni az igazságszolgáltatás függetlenségéről és az alapjogok védelméről szóló fejezeteket – mondta a kancellár Recep Tayyip Erdogannal közösen tartott sajtótájékoztatóján, utalva az ankarai kormányt megrengető korrupciós botrányokra, valamint az igazságszolgáltatásban és a rendőrségen indított tisztogatásokra.
A török miniszterelnök a tájékoztatón elsősorban azt emelte ki, hogy országának több támogatásra van szüksége a szíriai menekültek ellátásához. Eddig 700 ezer menekültet fogadtak be, ellátásukra több mint kétmilliárd dollárt fordítottak, az ENSZ-től viszont csak 130 millió dollár hozzájárulást kaptak – fejtegette. Merkel ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a német kormány két minisztere hamarosan felkeresi a törökországi menekülttáborokat, hogy megvizsgálják a további támogatás lehetőségeit.
A hárommilliós németországi török közösség a két országot összekötő híd szerepét tölti be – hangsúlyozta Merkel a kétoldalú kapcsolatokról szólva. A nagykoalíciós kormány programjában szerepel a kettős állampolgárság intézményének kiterjesztése, aminek révén a török származású fiataloknak nem kell választaniuk a két ország között, a német és a török állampolgárságot is felvehetik – jelentette ki.
Elmondta: tárgyaltak az asszimiláció körüli vitáról. „Túlléptünk ezen, megállapítottuk, hogy senki nem akar ilyesmit\" – emelte ki Angela Merkel. A vita Erdogan egy korábbi beszéde nyomán bontakozott ki, a török kormányfő azzal vádolta meg Németországot, hogy az integráció helyett az asszimiláció politikáját követi, vagyis a török közösség tagjait a nemzeti öntudatuk feladására kényszerítve be akarja olvasztani a többségi társadalomba.
Erdogan ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón elmondta, nagyra értékeli, hogy már nemcsak a törvényhozás alsóházában, a Bundestagban tevékenykednek török származású képviselők, hanem Aydan Özoguz bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős tárca nélküli miniszter személyében a kormánynak is van török származású tagja.