Egyre közelednek a főváros felé a radikálisok

A magyarok visszatértek Irakba, mely a szétesés szélén táncol. Bagdadban piacra nem érdemes menni, de taxizni se nagyon. Interjú.

– Az öbölháború idején kiürült magyar nagykövetség tavaly áprilisban újranyitotta kapuit. Miért épp ekkorra esett a választás?
– Iraknak hatalmas a gazdasági potenciálja, és hosszú évtizedek óta partnere a kelet-európai országoknak. A befektetni kívánó cégek látják, hogy az országot újjá kell építeni, és hiába uralkodnak áldatlan állapotok jelenleg, tudják, hogy most van lehetőség megvetni a lábukat. A korábban erős mezőgazdaság, ipar romokban hever, az úthálózat katasztrofális állapotban van, ezekre elképesztő összegeket kell költeni. A szövetségi kormány évi 120-130 milliárd dollárt költ infrastrukturális beruházásokra és importra, a GDP pedig évi 8-10 százalékkal nő. Ezt a helyzetet igyekeznek kihasználni a nemzetközi vállalatok, mint a 2005 óta az Iraki Kurdisztáni Régióban tevékenykedő Mol. A cég megjelenése más vállalatoknak is felkeltette az érdeklődését. A megnövekvő magyar jelenlét és a magyar vállalati kör információs igénye pedig indokolttá tette, hogy újranyíljon a nagykövetség.

– Az iszlamisták és a kormányerők összecsapásai sűrűsödnek, naponta több tucat emberéletet követelnek a merényletek Bagdadban. Nem riasztotta el a munkatársakat, hogy folyamatos életveszélyben kell dolgozniuk?
– Nem. Előrelátható volt, hogy idáig fog fajulni a helyzet. Az igazi problémát a fővárosban és környékén az jelenti, hogy Szíriából a hosszú határszakaszon át folyamatosan szivárognak az országba a szélsőségesek.

– Például Anbár tartományba, ahol egyre jelentősebb állásaik – Ramadi, Falludzsa – vannak.
– A tartomány területe nagyjából az ország egyharmadát foglalja magában, miközben csupán a lakosság 10 százaléka él itt. Gondoljon csak bele, milyen egyszerű lehet itt eltűnnie adott esetben a kormánycsapatok által üldözött radikálisoknak.

– Rendben, de csak bujkálni fognak, vagy akár Bagdadot is megostromolják? Nemrég egy kormányhivatalnok erre tett utalást. Ha azt vesszük, hogy Falludzsa 70 kilométerre sincs a fővárostól...
– Tulajdonképpen már most is ott vannak, hiszen naponta robbantanak a szélsőségesek a fővárosban... Bonyolult a helyzet, Falludzsa ugyanis a szunnita ellenállás jelképe volt az amerikai megszállás idején. 2004-ben az amerikai hadsereg a vietnami háború óta eltelt időszak legvéresebb csatáját vívta meg a városért. Csak az után tudtak eredményt elérni, hogy összefogtak a helyi szunnita törzsekkel. Ma hasonló történik, csak most a kormányerőknek kell megállapodniuk a szunnita politikai erőkkel és törzsekkel. Kizárólag ebben az esetben lehetséges visszaszorítani az egyre inkább előretörő terrorista csoportokat.

– Hány magyar él jelenleg Irakban?
– Nehéz pontosan megmondani, mert sokszor nem közlik velünk, hogy az országba érkeznek. A kurdisztáni régióban több tucatnyi honfitársunk él. A Mol itteni stábjában nagyjából 10-15 magyar van. Bagdadban összesen van 10-15, a déli tartományokban pedig még ennyien sem élnek.

– Idehaza egy átlagos érdeklődésű ember ingerküszöbét egy bagdadi robbantás híre már át sem lépi. Testközelből átélni a történteket szörnyű lehet. A kint élő magyaroknak kerülniük kell a köztereket, piacot vagy a mozit?
– Bagdad és környéke különlegesnek számít az iraki városok között, itt tényleg érdemes elkerülni a piacokat, mecsetek környékét vagy a taxiállomásokat. Ott, ahol sokan gyűlnek össze, nagyobb eséllyel robbantanak, hiszen a szélsőségesek elsődleges célja, hogy minél több ember életét oltsák ki. Figyelemre méltó tény, hogy a radikálisoknak eddig nem külföldiek voltak a fő célpontjaik, irakiak ellen követik el az akciókat. Kurdisztánban és a déli tartományokban sokkal biztonságosabb az élet, jóval kisebb az esély a merényletekre.

– Bagdadban tulajdonképpen az utcára is alig érdemes kimerészkedni?
– Pontos tisztában kell lenni, azzal, hogy hová biztonságos menni, és hová nem, és az íratlan szabályokat tényleg komolyan be is kell tartani. A külföldiek egyébként ezt tudják, és nem is érkeznek hírek arról, hogy ők is áldozattá válnának.

– Szíriában több tucatnyi magyar harcol. Irakba is mentek önkéntesek itthonról?
– Sem Szíria sem Irak vonatkozásában nem tudunk ilyenről.

– Csakúgy, mint a Közel-Kelet más országaiban, Irakon belül is komoly az etnikai keveredés, súlyosak a konfliktusok. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Szíriából folyamatosan érkeznek a szélsőségesek, ők pedig komoly kiterjedésű területeket, százezres városokat vonnak az ellenőrzésük alá, miközben a kormány ellen harcolnak, akkor elképzelhető akár az is, hogy az események végül az ország szétszakadásához fognak vezetni?
– Vegyük figyelembe, hogy amióta Irakot az első világháború után létrehozták, ez a kérdés rendre visszatér. Annyi bizonyos, hogy amikor kritikus helyzet állt elő, az irakiak mindig összefogtak, és megakadályozták, hogy bekövetkezzen a szakadás. Így történt a 2013 tavaszán lezajlott helyhatósági választások idején vagy a kormány és a kurdok közötti konfliktusok alkalmával is.

– Szíriában lassan már azt is nehéz követni, hogy hány szervezet harcol a kormány ellen. Közülük többen immár egymásra is lőnek, eközben naponta ezernyi szélsőséges jön be az országba, és hagyja el, teljes a káosz. Irakban is ebbe az irányba haladnak az események?
– Alapvető különbség, hogy Irakban egy demokratikus választáson megválasztott kormány működik, így a fegyveres konfliktus jellege egészen más, mint Szíriában. Szélsőséges csoportok a szunnita és a síita oldalon is harcolnak. A másik fontos különbség, hogy a helyileg szerveződött és nem szélsőséges milíciák nem a másik fél megsemmisítésére törekszenek, hanem a saját területeik védelme a céljuk.

– Így azért a megállapodás sem tűnik annyira lehetetlennek.
– A megegyezés, a konszolidáció lehetséges. A törzsek ugyanis Irakban elutasítják a szélsőségeseket. Mind a síiták, mind a szunniták.

– Magyarul a lakosság nem a szélsőségesek pártján áll.
– Egyáltalán nem. Falludzsában és Ramadiban a törzsek segítségére, együttműködésére szükség van ahhoz, hogy a kormány úrrá lehessen a helyzeten, és vissza tudják szorítani a radikálisokat.

– Akkor ön azt mondja, hogy politikai megoldással is le lehetne zárni a harcokat Irakban?
– A fegyverek nélküli megállapodásnak komoly esélye van. Ehhez ki kell szorítani a szélsőségeseket. Erre egyszer már sor került, amikor 2004–2005-ben az amerikaiak összefogtak a törzsekkel. Most az iraki kormány törekszik erre. Ez az út persze sokkal nehezebb lesz, hiszen akkor nem egy belpolitikai problémát kellett megoldani. A lényeg, hogy biztosítani kell a vallási csoportok békés egymás mellett élését. Fegyverekkel ezt nem lehet kicsikarni.