Külföldre menekített pénz: lemondott a pénztárnok

A német konzervatív CDU pénztárnoka gyanúba keveredett, de örökléssel magyarázza az esetet.

WL
2014. 02. 06. 21:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helmut Linssen a Bild című lap online kiadásában csütörtökön megjelent nyilatkozatában elmondta, hogy pártja és családja érdekében felkérte a CDU elnökségét, hogy a következő, áprilisi kongresszuson válasszanak új pénztárnokot.

Kedden a Stern hírmagazin azt írta, hogy a politikus 420 ezer eurót „parkoltatott” adóparadicsomokban, a Bahama-szigeteken, majd Panamában. A titkos számlát 2004-ben megszüntette. Egy évvel később kinevezték az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormány pénzügyminiszterének.

A Bild szerint a pénztárnok azután döntött a távozásról, hogy csütörtökön telefonon beszélt Angela Merkel kancellárral, a CDU elnökével.

A politikus a lapnak elmondta, hogy a kilencvenes évek végén valóban volt 420 ezer eurónak megfelelő értékű márkája egy bahamai számlán, de nem ő nyitotta a számlát, hanem a szülei, akiktől örökölt. „A szüleim vitték a pénzt oda (az adóparadicsomba). Az ő nemzedékük még így intézte ezeket az ügyeket” – magyarázta Helmut Linssen az adófizetés elkerülését célzó műveletet.

Hangsúlyozta, hogy nem követett el adócsalást. A pénzt úgy helyezte el, hogy a magas kezelési költség miatt ne keletkezzen megtakarítás, ami után adót kellett volna fizetni – fejtette ki.

Az adóparadicsomban tartott pénz miatt korábban eljárás indult Helmut Linssen ellen. A konzervatív politikus ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy „makulátlanul” került ki az ügyből, hiszen az ügyészség bűncselekmény hiányában 2012-ben megszüntette a nyomozást.

Németországban az utóbbi napokban több neves közéleti személyiség adókerülési ügyéről számolt be a sajtó. A nők jogaiért a hetvenes évek óta küzdő aktivistáról, Alice Schwarzerről a Der Spiegel a legutóbbi számában azt írta, hogy feljelentést tett saját maga ellen az adóhatóságnál egy svájci számlája miatt.

Schwarzer megerősítette az értesülést, közölte, hogy a több mint 30 évig volt Svájcban számlája, amelyet arra használt, hogy eltitkolja jövedelmét az adóhatóság elől. Az önfeljelentés révén büntetlen maradt, de a Svájcban elhelyezett pénz után járó adót kamatostul meg kellett fizetnie. Közlése szerint több mint 200 ezer eurót utalt át az adóhatóságnak.

Hasonló botrányba került a tartományi rangú Berlin kormányának kulturális ügyekért felelős tagja, André Schmitz, akiről kiderült, hogy 425 ezer euró örökséget helyezett el egy svájci számlán, és nem fizette be a kamatok után járó adót. A csalást a hatóságok 2012-ben feltárták. A szociáldemokrata politikus 5 ezer euró pénzbüntetést kapott, és be kellett fizetnie a 20 ezer eurós adóelmaradást. Az ügyről hétfőn számolt be a BZ című berlini lap. André Schmitz szerdán kérte a felmentését hivatalából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.