Vasárnap délelőtt jó ötletnek tűnt kilátogatni a fővárostól huszonegynéhány kilométerre lévő elnöki rezidenciára. Fotós és operatőr kollégáimmal taxiba ültünk, és robogtunk kifele az autópályán, amikor hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy egy autó szembe jön a forgalommal. Aztán még több tucat – az előre haladó sáv viszont egyre lassabb lett. Aztán teljesen leállt a forgalom; mint kiderült, velünk együtt több tízezer kijevi gondolta azt, hogy él a lehetőséggel, és megnézi azt a dácsát, amelynek a közelébe csütörtökig egyszerű ember nem juthatott.
Kiszálltunk a taxiból, és sok száz másik emberrel elkezdtünk gyalogolni az autópályán. Két kilométer, mondta valaki (aztán lett az hat is), de a helyzetet jól jellemzi, hogy sokadmagunkkal kétszer is rossz irányba indultunk, amikor végre lejutottunk a sztrádáról – még a fővárosiaknak sem volt fogalmuk arról, pontosan hol is lakott az elnök.
Óriási volt a tömeg: órák óta a dugóban rostokló autók, kisgyerekkel gyalogló szülők, a zsúfoltságban szlalomozni próbáló biciklisták. Jó egy óra gyaloglás után feltűnt, hogy az út két oldalán egyre nagyobbak és díszesebbek a házak – némelyiknek három méter magas kerítése volt, és öt kamera is figyelte a kertet –, és a villanyoszlopokon is megjelentek a térfigyelő kamerák. Jó az irány, nyugtáztuk.
A 140 hektáros rezidencia bejáratánál élelmes vállalkozók kávéfőző-autókból árultak, és odatelepedett egy biciklikölcsönző is – amikor látta, hogy amúgy sem lehet biciklizni a sok embertől, ingyenessé tette a lehetőséget. Hömpölygött a tömeg, a tüntetők bézbólütőt és golyóálló mellényt viselő rendfenntartó egysége időnként becsukta a kaput, hogy amíg nem jön ki valaki, addig ne mehessenek be újak.
Julija Timosenko vasárnap kijelentette: nem akar miniszterelnök lenni. Viktor Janukovics megpróbálta elhagyni az országot, de nem kapott felszállási engedélyt. A biztonsági szolgálat vezetői is bujkálnak, eközben őrizetlenül maradtak a nukleáris létesítmények. A Majdanon radikális hangulat uralkodik, hajtóvadászat indult néhány újságíró után.