Vasárnap délelőtt jó ötletnek tűnt kilátogatni a fővárostól huszonegynéhány kilométerre lévő elnöki rezidenciára. Fotós és operatőr kollégáimmal taxiba ültünk, és robogtunk kifele az autópályán, amikor hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy egy autó szembe jön a forgalommal. Aztán még több tucat – az előre haladó sáv viszont egyre lassabb lett. Aztán teljesen leállt a forgalom; mint kiderült, velünk együtt több tízezer kijevi gondolta azt, hogy él a lehetőséggel, és megnézi azt a dácsát, amelynek a közelébe csütörtökig egyszerű ember nem juthatott.
Kiszálltunk a taxiból, és sok száz másik emberrel elkezdtünk gyalogolni az autópályán. Két kilométer, mondta valaki (aztán lett az hat is), de a helyzetet jól jellemzi, hogy sokadmagunkkal kétszer is rossz irányba indultunk, amikor végre lejutottunk a sztrádáról – még a fővárosiaknak sem volt fogalmuk arról, pontosan hol is lakott az elnök.
Óriási volt a tömeg: órák óta a dugóban rostokló autók, kisgyerekkel gyalogló szülők, a zsúfoltságban szlalomozni próbáló biciklisták. Jó egy óra gyaloglás után feltűnt, hogy az út két oldalán egyre nagyobbak és díszesebbek a házak – némelyiknek három méter magas kerítése volt, és öt kamera is figyelte a kertet –, és a villanyoszlopokon is megjelentek a térfigyelő kamerák. Jó az irány, nyugtáztuk.
A 140 hektáros rezidencia bejáratánál élelmes vállalkozók kávéfőző-autókból árultak, és odatelepedett egy biciklikölcsönző is – amikor látta, hogy amúgy sem lehet biciklizni a sok embertől, ingyenessé tette a lehetőséget. Hömpölygött a tömeg, a tüntetők bézbólütőt és golyóálló mellényt viselő rendfenntartó egysége időnként becsukta a kaput, hogy amíg nem jön ki valaki, addig ne mehessenek be újak.
Julija Timosenko vasárnap kijelentette: nem akar miniszterelnök lenni. Viktor Janukovics megpróbálta elhagyni az országot, de nem kapott felszállási engedélyt. A biztonsági szolgálat vezetői is bujkálnak, eközben őrizetlenül maradtak a nukleáris létesítmények. A Majdanon radikális hangulat uralkodik, hajtóvadászat indult néhány újságíró után.
Odabent aranyozott címerű belső kerítés, gondosan ápolt gyep fogadott, tavakkal, szökőkutakkal és köztéri szobrokkal. Két rendfenntartó épp egy rézmalacot cipelt valahova, de valószínűleg nem a lopás szándékával, inkább biztonságba akarták helyezni. A tömeg egyébként rendkívül fegyelmezett volt: miközben ezrek hömpölyögtek a sétányokon, egy eldobott papírfecnit sem lehetett látni sehol, és a gyepet sem taposták szét. Mivel az épületekbe nem lehetett bemenni, sokan nekinyomták az orrukat a bejárati ajtók vagy az ablakok üvegének, és úgy próbáltak belesni, miközben hangosan kommentálták, mit látnak. Néhol szauna, másutt drága csillár, értékes bútorok látszottak. Kattogtak a fényképezőgépek: mindenki pózolni akart az exelnök immár emblematikus, világosbarna rönkháza előtt.
A 32 éves Makszimilian is Kijevből jött ki feleségével és két gyerekével – a tévében azt hallotta, hogy ma van az utolsó nap, amikor beengedik a területre a látogatókat, aztán bezárják a kapukat, és vagy szanatórium, vagy valamilyen más közintézmény lesz a rezidenciából. Esetleg a korrupció múzeuma – tette hozzá, kifejtve: tudta ő, hogy nem volt szegény az elnök, de ilyen fényűzésre azért nem számított. „Ki sem lehet számolni, mibe kerülhetett mindez – mindenből, még a térkövekből is a legdrágábbat, a legmagasabb minőséget választották.”
Ahogy kifele mentünk, arra lettem figyelmes, hogy az egyik sétány melletti tó vizével valaki megpróbálta letisztítani a sáros cipőjét. Társa vigyorogva fényképezte, majd azt mondta neki: „Ha visszajön Janukovics, vagyonokat fogsz fizetni nekem ezért a fotóért.”
(Viktor Janukovics rezidenciájáról a Zyalt.livejournal.com is közölt korábban néhány képet – az alábbi galériában ezekből szemezgettünk.)
