„Miért van az, hogy az EU oly sok jelentős politikusa bátorítja ezeket a cselekményeket, miközben otthon gyorsan fellépnek azért, hogy bármilyen törvénysértést súlyosan megbüntessenek?” – tette fel a kérdést Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője a müncheni biztonságpolitikai fórumon szombaton.
Foglyul ejtették és a kijevi városi tanács pincéjében kegyetlenül megverték az ukrán rendőrség egyik őrnagyát az ellenzéki tüntetők – közölte szombaton Szergej Burlakov, a belügyminisztérium szóvivője.
„A rendfenntartó erők őrnagyi rangú munkatársát még pénteken fogták el a tüntetők” – mondta a szóvivő, aki szerint a rendőrtisztet azóta sikerült kiszabadítani. „A férfinál koponyasérülést és vesezúzódást diagnosztizáltak, s az orra is eltört” – tette hozzá.
„Mi köze az egyre erőszakosabb utcai tiltakozások szításának a demokrácia előmozdításához?” – kérdezte Lavrov egy szakértői tanácskozáson. „Miért nem halljuk azt, hogy elítélik azokat, akik kormányzati épületeket foglalnak el és tartanak megszállva, megtámadják és megkínozzák a rendőröket, fajgyűlölő, antiszemita ás náci jelszavakat használnak?” – folytatta Lavrov.
Arszenyij Jacenyuk, az ukrán Haza (Batykivscsina) párt vezetője ugyancsak szombaton Münchenben az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva annak a nézetnek adott hangot, hogy a válságot a belpolitikai szereplőknek kell megoldaniuk, együttműködve Ukrajna nyugati partnereivel. Szerinte az ENSZ vagy az EBESZ közreműködése csak akkor jöhet szóba, ha már teljes mértékben kilátástalanná válik a helyzet.
Az ellenzéki politikus kijelentette: lehetségesnek tartja, hogy a rezsim katonai erőt vet be az Európa-párti tüntetőkkel szemben. „Nagyon valószínű”, hogy a hatóságok az ukrán hadsereg bevetésével erőszakos forgatókönyvhöz folyamodnak – hangoztatta.
A müncheni fórumon Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter mérsékletre szólította fel az ukrán kormányt és az ellenzéket. „Az elmúlt 20 év lengyel mintája a legjobb, amit Ukrajnának ajánlhatunk” – jelentette ki. A nyolcvanas években az ellenzék Lengyelországban is alábecsülte azt a tényt, hogy a rezsim rendelkezett a megtorlás, valamint a rendkívüli állapot forgatókönyvével – emlékeztetett a külügyminiszter, hozzátéve, hogy akkoriban a Szolidaritás szabad szakszervezet egyes vezetői is irreális követeléseket támasztottak.