A hófúvás miatt az Újvidékhez közeli Verbásznál (Vrbas) elakadt a Belgrád és Budapest, illetve Budapest és Belgrád között éjszaka közlekedő nemzetközi vonat. A mintegy 100 utast dél körül tudták csak kimenteni. Belgrád és Szabadka között szünetel a vasúti forgalom.
A Szabadka és Belgrád közötti autópályán, az észak-bácskai Bácsfeketehegy (Feketic) közelében mintegy 200 személygépkocsi vesztegel már több mint 16 órája, a legfrissebb helyszíni információk szerint mentésük kora délután megkezdődött, abba katonai helikoptereket is bevontak.
A Szabadka és Újvidék közötti útszakasz mindkét irányban járhatatlan – tájékoztattak a hatóságok, hozzátéve, hogy a felelőtlenül útnak induló autósok jelentik a legnagyobb problémát.
Goran Nikolic, a szerb belügyminisztérium tűzoltósági-mentési egységének parancsnoka elmondta, hogy Szabadkán a jeges eső okoz további gondokat. A Vajdaság déli részén fekvő Nagybecskereket Belgráddal összekötő úton a többméteres hótorlaszok miatt már csütörtök este leállt a forgalom, az ottrekedt autósokat péntek délután helikopterrel mentették ki, de az út továbbra is járhatatlan.
Magyarország és Románia felől nem léphetnek be Szerbia területére a tehergépjárművek, a Dunán betiltották a hajózást. A hatóságok szombaton 13 órától megtiltották a Szerbiába belépő személy- és teherforgalmat Csongrád megye valamennyi határátkelőjén, Tompánál pedig csak a 3,5 tonna alatti tehergépjárműveket, illetve a személyautókat engedik át.
A hatóságok péntek este óta mintegy 1000 embert mentettek ki a hó fogságából, s továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy aki teheti, maradjon otthon.
A szerbiai hatóságok szombaton 13 órától megtiltották az országukba belépő személy- és teherforgalmat valamennyi Csongrád megyei határátkelőn – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A közlemény szerint az intézkedés visszavonásig érvényes. A magyar rendőrök a határátkelőhelyek előtt már tájékoztatják az utazókat az intézkedésről.
A Csongrád megyei kamionparkolók megteltek, mintegy ötszáz tehergépjármű várakozik bennük. A rendőrség visszatérően ellenőrzi a parkolókban hagyott járműveket. A szerbiai határrendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást arról, hogy mikor indulhat meg ismét a forgalom – áll a közleményben.