Obama: Veszélyben van a vallásszabadság

Az Egyesült Államok ki fog állni a vallási kisebbségek védelmében – tette hozzá az amerikai elnök.

WL
2014. 02. 06. 18:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök elmondta, hogy noha a hit erejét olyan távoli helyeken is érezte, mint a Szentföld, egy isztambuli mecset vagy egy bangkoki buddhista templom, „ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a vallásszabadság szerte a világon fenyegetettség alatt áll.”

Rámutatott, hogy a hívőknek szerte a világon erőszakot kell elszenvedniük és hogy a vallást kiforgatják az üldöztetés igazolásának érdekében. Emlékeztetett rá, hogy Kína, Burma, Nigéria és más országok vezetőivel lefolytatott találkozóin hangsúlyozta az emberi jogok, beleértve a vallásszabadság fontosságát.

„Egyetlen társadalom sem lehet valóban sikeres anélkül, hogy szavatolná egész népének jogait, beleértve a vallási kisebbségeket” – mondta az elnök. „A jövőben is szembeszállunk az antiszemitizmus ocsmány dagályával” – tette hozzá. Elmondta, hogy kormánya világszerte erősíti az együttműködést a vallási vezetőkkel az olyan kérdések ügyében, mint a klímaváltozás.

„Tegyünk többet a vallások közötti párbeszéd ápolásáért!” – hívta fel közönségét Barack Obama, aki egyben azt is sürgette, hogy bocsássák szabadon a vallási meggyőződésük miatt bebörtönzötteket.

Az amerikai elnök a mintegy 3500 fős, politikai és vallási szempontból egyaránt sokszínű nemzetközi hallgatóság előtt hangoztatta: a reggeli alkalmat nyújt a részvevőknek, hogy „félretegyék a párt- és ideológiai címkéket, és elsősorban a szerető Isten gyermekei legyenek”.

„Nem amiatt kell aggódnunk, hogy vajon Isten a mi oldalunkon van-e, hanem hogy mi Isten oldalán állunk-e” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.