Szergej Glazjev gazdasági tanácsadó – aki sokak szerint Putyin jobbkeze az Ukrajnát érintő kérdésekben – a Kommerszant-Ukrajina című lapnak adott interjúban az általa „puccskísérletnek” nevezett tüntetések erővel való beszüntetését javasolta, és az ukrán belpolitikai válság mindegyik szereplőjét élesen bírálta.
„Információink szerint amerikaiak heti 20 millió dollárt költenek az ellenzék és a lázadók finanszírozására, köztük fegyverekre is. ( ) A fegyveresek az amerikai nagykövetség területén kapnak kiképzést, ott fegyverzik fel őket. Ez elfogadhatatlan, ezt meg kell vizsgálni” – közölte Glazjev.
A tanácsadó azt is leszögezte, hogy szerinte Oroszországnak jogalapja van beavatkozni Ukrajnában az 1994-es budapesti memorandum értelmében.
„E dokumentum szerint Oroszország és az Egyesült Államok Ukrajna szuverenitásának és területi egységének védelmezői, és őszintén szólva egy ilyen konfliktusban kötelességük beavatkozni. Amit az amerikaiak csinálnak – egyoldalúan és nyersen beavatkoznak Ukrajna belügyeibe –, az a szerződés egyértelmű megsértése. A szerződés kollektív garanciákról és kollektív fellépésről szól” – mondta Szergej Glazjev arra a kérdésre, hogy Oroszország aktívan beavatkozna-e az ukrán válságba. Azt ugyanakkor nem nevezte meg, hogy Moszkva pontosan milyen lépéseket tehet.
Néhány ezer ellenzéki tüntető körbezárta a kijevi kormánynegyedet, miközben a parlament ismét nem tudott előrelépni az alkotmánymódosítás kérdésében.
A budapesti memorandumot azután írták alá, hogy Kijev az 1990-es évek elején biztonsági garanciákat kért a külső hatalmaktól azért cserébe, hogy csatlakozzon az atomsorompó-egyezményhez és feladja a szovjet időkből származó atomfegyvereit.
A Fehér Ház szóvivője Glazjev szavaira reagálva azt mondta, hogy az Egyesült Államok elítéli az erőszakot bármely fél részéről, és az ukrán válság rendezésén dolgozik. „Az orosz tisztviselőknek is hasonlóan kellene tenniük” – tette hozzá Laura Lucas Magnuson szóvivő.
Glazjev az interjúban puccskísérletnek nevezte az ukrajnai tüntetéseket, hazudozással és a valóság elferdítésével vádolta az ukrán ellenzéket és a nyugati országokat, de még a kijevi kormányt is.