Savval fenyegették meg az olasz házelnököt

A képviselőház elnökének címzett, töltényt tartalmazó levelet fogott el szerdán az olasz posta.

BL
2014. 02. 06. 5:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fenyegetést azután adták fel Laura Boldrini házelnöknek, hogy a múlt héten a parlamentben verekedésig fajuló, éles szembenállás alakult ki a költségvetési hiány csökkentését célzó pénzügyi intézkedések körül.

A kézzel írott, névtelen levél szerzője azt hangoztatja, tudja, hol lakik Boldrini, és azzal fenyegeti meg, hogy savat fog önteni az arcába. A szöveget az olasz média beszámolói szerint aláírás helyett egy ötágú csillaggal (a Beppe Grillo vezette Csillag Mozgalom – M5S jelképével) szignálták. A rendőrség közlése szerint a levelet Milánó északi részén foglalták le.

Laura Boldrini ellen a héten verbális támadások egész sorozatát intézte az M5S, miután a házelnök hétfőn erőszak szításával vádolta meg a mozgalmat, a honlapjukon blogolókat pedig „potenciális erőszaktevőknek” nevezte. Boldrini utalást tett Beppe Grillo egy epésnek szánt kijelentésére is, amely aztán nyitánya lett a házelnök ellen irányuló sértések egész áradatának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.