A szomszédok elmondása szerint a 38 éves Bonti Chutiát a férje azért öntötte le kerozinnal és gyújtotta fel, mert felmérgesítette, hogy az asszony részt vett az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) párt feminista bizottságának – az északkelet-indiai Asszám állam Dzsorhát nevű településén megrendezett – február végi találkozóján, és ott megölelte és meg is puszilta a 43 éves, nőtlen Rahul Gandhit. Chutia kedves gesztusát ráadásul a televízió is megörökítette, ami csak növelte a férj felháborodását.
A dzsorháti rendőrség ugyanakkor azt állította, hogy a megölt asszony nem is vett részt az említett találkozón. A rendőrkapitány közölte: átnézték a rendezvényen megjelent nők névsorát, és azon nem szerepelt Chutia neve. A kormányzó párt egyik helyi illetékese szintén megerősítette, hogy az asszony nem volt jelen a találkozón. „(Bonti Chutia) halálának semmi köze Rahul Gandhihoz” – hangsúlyozta Mehdi Alam Bora pártszóvivő.
Indiában április 7-én kezdődnek parlamenti választások, amelyek május 12-éig tartanak.