Ferenc pápa a legjobb

A katolikus egyházfő került az amerikai Fortune magazin 50-es ranglistájának élére a világ legjobb vezetője kategóriában.

VZ
2014. 03. 21. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági újság megfogalmazása szerint a listára azok kerülhettek fel, akik „lendületet adnak követőiknek és jobbá teszik a világot\".

Egy évvel ezelőtti megválasztása óta „Ferenc pápa felvillanyozta az egyházat, és a nem hívők sokaságát vonzotta azzal, hogy nagy lendülettel új irányt határozott meg” – így a magazin. A „Ferenc-hatás” jelei közül kiemelte azt a márciusi felmérést, amelyből az derült ki, hogy a katolikus hívők nyolcada Ferenc pápa hatására adományoz többet az utóbbi időben a szegényeknek.

A Fortune listáján – amelyet a Zenit katolikus hírszolgálat ismertetett honlapján – a második hely Angela Merkel német kancelláré lett. Az első tíz helyezett között van Bill Clinton volt amerikai elnök, Bono, a U2 ír rockegyüttes énekese és a dalai láma is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.