Az észak-koreai egyetemek férfi hallgatóinak ugyanolyan frizurát kell vágatniuk, mint vezetőjüknek, Kim Dzsong Unnak – írja a BBC. Az állam által „szentesített stílusútmutató” körülbelül két hete lépett életbe Phenjanban – állítja a Radio Free Asia. A hajviselet állítólag mostanra az egész országban terjedni kezdett annak ellenére, hogy néhányan fenntartásukat fejezték ki az új kötelező megjelenéssel kapcsolatban.
„Vezetőnk frizurája meglehetősen különleges. Ez nem áll mindenkinek egyformán jól, hisz mindenkinek más és más arc- és fejformája van” – nyilatkozta egy névtelen megszólaló a Radio Free Asiának. Eközben a Kínában élő észak-koreaiak azt nyilatkozták, hazájukban kifejezetten népszerűtlen a Kim Dzsong-féle frizura, mivel szerintük kínai csempészek hajviseletére emlékeztet. „A 2000-es évek közepéig »kínai csempész frizurának« neveztük” – mondták a Korea Timesnak.
A hajvágás eddig sem volt teljesen szabad választás kérdése Észak-Koreában. Mostanáig a nők 18, a férfiak pedig 10 frizura közül csemegézhettek. Az észak-koreai állami televízió egy kampányt is indított a hosszú haj ellen az alábbi szlogennel: „nyírjuk a hajunkat a szocialista életmódnak megfelelően”.
Ugyanakkor az új rendeletről ellentmondó hírek érkeznek, a Phenjanba látogatók egyelőre nem tapasztaltak változásokat. Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il, aki 17 évig uralkodott Észak-Koreában, feltupírozva hordta a haját, állítólag azért, hogy magasabbnak tűnjön.
Ismert, Kim Dzsong Un, Észak-Korea első embere a március közepi választásokon a szavazatok száz százalékát szerezte meg. Az észak-koreai hatóságok azt közölték, hogy a választáson 99,7 százalékos volt a részvételi arány, és minden egyes jelölt a szavazatok 100 százalékát kapta körzetében. Ez annak fényében nem igazán meglepő, hogy a választáson való részvétel kötelező volt, és minden körzetben csak egyetlen jelöltre lehetett szavazni. A hatóságok számára a voksolás az egyik legfőbb eszközt jelenti a lakosság ellenőrzésére, kvázi népszámlálás lebonyolítására és a helyi szervek mobilizálási képességeinek tesztelésére.