„Mostanra megsemmisítették (Szíria) vegyi fegyverek gyártását szolgáló kapacitásait, az azok vegyítéséhez és töltéséhez szükséges berendezéseket, valamint a célba juttató eszközöket. A Damaszkusz rendelkezésére álló egyetlen, harci bevetésre kész mérgező anyagot – a mustárgázt – már maradéktalanul elszállították az országból” – áll a tárca sajtóközleményében.
Két napja, szerdán a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) arról számolt be, hogy elszállították Szíriából a vegyi harcanyagok már több mint 45 százalékát, benne a teljes mustárgázkészletet.
Az orosz külügyminisztérium kiemelte: nem lehet kétségbe vonni, hogy 2014 első félévének végére sikerül megsemmisíteni a szíriai képességet vegyi harcanyag bevetésére. A tárcánál ugyanakkor nem kívánták dramatizálni azt, hogy ezt nem érték el a február 5-ei határidőre. Ez Moszkva szerint főképpen az objektív körülményekkel magyarázható, azzal, hogy nem volt biztonságos a helyzet a vegyi fegyverek tárolási helye körül, a vegyi fegyvereket elszállító gépkocsioszlopok haladásának útvonalán, valamint további gondokat okozott a művelet logisztikai feltételeinek szavatolása.
Az orosz külügyminisztérium egyben felhívta a figyelmet arra, hogy Szíria betartja a vegyi fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségeit. Az elmúlt nem egész öt hónapban Damaszkusz az országban zajló belső konfliktus legnehezebb körülményei közepette, anyagi és pénzügyi fedezet hiánya mellett is hatalmas munkát végzett. Ez a munka össze sem hasonlítható azzal, ahogy más ország, például Líbia számolta fel hosszú évek során hasonló készleteit.
A dokumentumban hangsúlyozták, hogy Oroszország továbbra is fontos szerepet játszik a szíriai vegyi harcanyag megsemmisítésében. Az orosz fél jelentősen hozzájárult a vegyifegyver-összetevők biztonságos szállításának előkészítésében és azok elszállításának szavatolásában. Moszkva 2 millió dollárt (446 millió forintot) fizetett be az ENSZ célalapjába. Ezenfelül Oroszország Kínával, Szíriával, Dániával és Norvégiával együtt szavatolja a vegyi fegyver biztonságos elszállítását a tengeren – írta az orosz külügyminisztérium.