A berlini Tudomány és Politika Alapítvány – Német Nemzetközi Politikai és Biztonsági Intézet (Stiftung Wissenschaft und Politik – Deutsches Institut für Internationale Politik und Sicherheit, SWP) uniós integrációval foglalkozó kutatócsoportjának vezetője szerint a következő időszak fő kérdése, hogy a kormány a politikája megerősítését jelentő nagyarányú többséggel az ország átalakítását folytatja, vagy abból indul ki, hogy már kialakultak az új rendszer keretei, és ezért az újabb négy év feladata a rendszer megerősítése, konszolidációja.
Mint fogalmazott, a kormány tevékenységéről szóló „szabadságharcos elbeszélés” fontos része, hogy drasztikus intézkedéseket kellett hozni a gazdaságban is, de az ország már túl van a nehezén és le lehet szüretelni a kemény munka gyümölcsét. Kérdés, hogy valóban így lesz-e, és úgy tűnik, „a rezsicsökkentés túl kevés”, a jövedelmekben és a munkaerőpiacon is érezhető gazdasági növekedésre van szükség ahhoz, hogy az elbeszélés széles rétegek számára javulást jelentő valósággá váljon – emelte ki a független kutatóintézet elemzője.
Amennyiben beindul a gazdaság, a kormány „egy kicsit nyugodtabb” politikát folytathat, mert sikereket érne el és növekedne társadalmi elfogadottsága, de ha akadozik a fejlődés, akkor megpróbálhatja „újabb politikai csatákkal kompenzálni” a nehézségeket – vélekedett Kai-Olaf Lang.
Az uniós környezetet vizsgálva az látszik, hogy a kormány megtalálhatja az együttműködés fenntartható formáit, ha a konszolidáció irányába fordul és a hatalom koncentrációjában „leveszi a lábát a gázpedálról” – tette hozzá. Kifejtette: a nemzeti szuverenitást hangsúlyozó harcias retorikával ugyan nem sikerült megfékezni a Jobbikot, de annak így is fontos szerepe volt a választási győzelemben, ezért azzal lehet számolni, hogy a több EU-tagországban „kissé furcsának tűnő” beszédmódban nem lesz változás. Súrlódások továbbra is adódhatnak, ugyanakkor amennyiben Orbán Viktor „a szabadságharcban és az unortodox gazdaságpolitikában megelégedne a retorikával”, az uniós színtér egyetlen szereplője sem konfrontálódna komolyabban a magyar kormánnyal – vélte az SWP elemzője.