Áder: A Rubik-kocka a legek kategóriájába tartozik

Rubik Ernő kockája a legnagyobb magyar találmányok sorába tartozik – jelentette ki az államfő.

TK
2014. 04. 24. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő arról is beszélt, hogy legutóbb Rubik Ernőt látta vendégül egy „tiszteletvacsorán”. Erre olyan embereket, tudósokat, művészeket, de adott esetben szakmunkásokat hív meg, akik komoly teljesítményt nyújtottak a saját területükön. Áder János azt mondta, a Rubik-kocka nem pusztán egy játék, hanem egyfajta inspirációt is jelent a kultúra és a tudomány művelői számára egyaránt.

Az államfő arról is beszélt, hogy fel kívánja „villantani”, mit köszönhetnek az amerikaiak a magyaroknak; a többi között a C-vitamint, a golyóstollat, a számítógépet, de még a kaliforniai szőlőtermesztést is. A tárlat, amely kilenc hónapon át lesz látható a Liberty Science Centerben, 2015-től világ körüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt – Budapest érintésével – járja majd körbe a Földet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.