Israel Katz közlekedési miniszter, Benjámin Netanjahu kormányfő pártjának, a Likudnak egy befolyásos tagja nyilatkozatában felháborodásának adott hangot Kerry kijelentése miatt.
Az amerikai külügyminiszter egy sajtójelentés szerint ugyanis arra figyelmeztette Izraelt, hogy a korábbi Dél-afrikai Köztársasághoz hasonló apartheidországgá válhat, ha nem valósítja meg a kétállami megoldást, Izrael és Palesztina egymás mellett élését. „A kétállami megoldás az egyetlen valóságos alternatíva. Ha egységes állam marad (Izrael Ciszjordániával és Kelet-Jeruzsálemmel együtt), akkor Izraelből vagy apartheidállam lesz másodrangú állampolgárokkal, vagy olyan ország, amelyben lehetetlenné válik, hogy Izrael zsidó állam legyen” – idézte a The Daily Beast című amerikai hírportál a külügyminisztert, aki pénteken szólalt fel egy nem sajtónyilvános rendezvényen európai, orosz és japán szakértők előtt.
Vannak olyan szavak, amelyeket nem szabad Izrael vonatkozásában használni – hangoztatta Israel Katz, aki szégyenletesnek nevezte Kerry kijelentését.
Bírálták a külügyminisztert a washingtoni kongresszusban is. Eric Cantor, a képviselőház republikánus párti vezetője bocsánatkérésre szólította fel Kerryt. Egyes republikánus politikusok pedig lemondását követelték, és hasonlóan foglaltak állást különböző Izrael-barát szervezetek is.
Jennifer Psaki, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője nem volt hajlandó kommentálni Kerry kijelentését. A szóvivő ugyanakkor közvetve igyekezett tompítani az állítólagos nyilatkozat élét, hangoztatva, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere Izraelt elkötelezett demokráciának és nem apartheidállamnak tekinti.