Még mindig vizsgálják a maláj gép ügyét

Továbbra is bűnügyként kezelik az eltűnt utasszállító esetét, szabotázs eshetősége miatt tovább vizsgálódnak.

HBI
2014. 04. 02. 10:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozásnak nem szabnak határidőt, a katasztrófa minden lehetséges kis részletét ki kell deríteni, de elképzelhető, hogy soha nem sikerül felderíteni az ügyet. A nyomozásnak vannak olyan részletei, amelyekről nem számolhatnak be – mondta Khalid Abu Bakar.

A malajziai rendőrség a gépen lévők több mint 170 családtagját hallgatta ki eddig. „Nagyon alaposnak kell lennünk, nem hagyjuk magunkat siettetni” – szögezte le. A rendőrség a szabotázs eshetősége miatt vizsgálja azt is, hogy milyen poggyászok, áruk és felszolgálandó ételek kerültek fel a gépre – tette hozzá.

Közben az Indiai-óceán déli részén, Perthtől 1500 kilométerrel nyugatra, egy 221 ezer négyzetkilométer nagyságú területen kilenc repülőgép és kilenc hajó folytatja a kutatást az esetleges repülőgéproncsok és a fekete doboz után. A kereséshez csatlakozik még egy brit atom-tengeralattjáró is.

A malajziai légitársaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó utasszállító repülőgépe március elején, fedélzetén 227 utassal és 12 tagú személyzettel valószínűleg a tengerbe zuhant az Indiai-óceán déli részén. A szélsőséges időjárási körülmények miatt több alkalommal is felfüggesztették a keresést, azonban a repülőgép utáni kutatást koordináló Ausztrália nem szab határidőt a keresés befejezésére, nem csökkenti, sőt növeli a kutatás intenzitását – jelentette be korábban Tony Abbott ausztrál kormányfő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.