Kazah kollégájával, Erlan Idriszovval folytatott csütörtöki, moszkvai tárgyalásai után Szergej Lavrov arra szólította fel a NATO-t, hogy adjon választ katonai egységeinek kelet-európai országokba tervezett vezényléséről. Az orosz diplomácia vezetője az Oroszország és a NATO együttműködését új alapokra helyező, 2002-ben elfogadott Római nyilatkozatra és az Oroszország–NATO Tanács alapokmányára hivatkozott, amely nem engedi meg a NATO-erők állandó jelenlétét a kelet-európai országokban.
Lavrov ugyanakkor visszafogottságra hívott fel az Ukrajnával határos dél-oroszországi Rosztovi területen zajló hadgyakorlatok szerinte túlzó külföldi értékelésével kapcsolatosan. Azt mondta, hogy az ott tartózkodó orosz katonai egységek vissza fognak térni állomáshelyükre, amint teljesítik feladataikat. Emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin államfő hétfőn Angela Merkel német kancellárt arról tájékoztatta telefonbeszélgetésük során, hogy egy orosz zászlóalj már visszatért a rosztovi régióból állandó bázisára.
A külügyminiszter arról is beszélt a tájékoztatón, hogy Oroszország a montreux-i egyezmény szigorú betartása mellett áll ki, amely korlátozza a hadihajók tartózkodását a Fekete-tengeren a régió országai számára. Nehezményezte, hogy „az utóbbi időben az amerikai hadihajók néhányszor meghosszabbították tartózkodásukat, s a hosszabbítás nem mindig maradt a montreux-i egyezmény keretei között”. Szergej Lavrov felszólította az Egyesült Államokat és Törökországot az egyezmény pontos betartására.
Oroszország visszautasította csütörtökön az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) azt az állítását, amely szerint az orosz társszerv munkatársai részt vettek volna a kijevi Függetlenség terén tüntetők ellen végrehajtott februári gyilkos támadásokban. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtóosztálya egy közleményben hangoztatta: „Legyen lelkiismeret-furdalásuk azoknak, akik ilyen bejelentéseket tesznek” az SZBU-nál.
Kijevben Valentin Nalivajcsenko, az SZBU vezetője azt állította, hogy az orosz titkosszolgálat 26 munkatársa vett részt a csaknem száz halálos áldozatot követelő februári, kijevi orvlövésztámadások kitervelésében és végrehajtásában. Nalivajcsenko szavai szerint az FSZB emberei január közepén érkeztek Ukrajnába, és Kijev környékén, az SZBU egyik kiképzőközpontjában helyezték el őket. Megjegyezte, hogy közvetlen kommunikációs vonalat építettek ki köztük és a kormányzat között, emellett Olekszandr Jakimenko, az SZBU akkori vezetője személyesen kereste fel őket jelentéseket tenni. „Mindezeket figyelembe véve az ukrán rendvédelmi szervek felteszik a kérdést orosz kollégáiknak, mit csináltak ezek az emberek Ukrajna területén, és kérik tőlük az illetők neveit” – fogalmazott az SZBU vezetője.