Több ezer eurós bírságot kapott a volt titkosszolgálati vezető

Bernard Squarcini 2010-ben törvénytelen módon szerezte meg a Le Monde újságírójának híváslistáját.

MD
2014. 04. 08. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyészség csak ötezer eurós (1,5 millió forintos) bírság kiszabását kérte, a bíróság azonban súlyosabb ítéletet hozott. Patrick Maisonneuve, a vádlott ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.

Az ügy négy évvel ez előttre nyúlik vissza, amikor Squarcini a belső hírszerzést (DCRI) vezette. A Le Monde címlapján azzal vádolta meg a francia elnöki hivatalt, hogy a titkosszolgálati szerveket használta fel a lap informátorainak azonosítására a Nicolas Sarkozy akkori államfőt is érintő állítólagos adócsalási és illegális pártfinanszírozási botrányban, a Bettencourt-ügyben. Az Elysée-palota cáfolta a vádakat, a lap viszont feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség akkori központi vezetője, Frédéric Péchenard elismerte, hogy ő adott utasítást a kémelhárításnak annak megállapítására, vajon ki szivárogtatta ki az ügyben elrendelt kihallgatások jegyzőkönyveit Gérard Davet-nak, a lap munkatársának. Bernard Squarcinit az újságírók forrásvédelmére vonatkozó törvény megszegése és illegális adatgyűjtés, valamint hivatali titokkal való visszaélés gyanúja miatt helyezte az ügyészség vád alá.

A kémelhárítás volt vezetője beismerte, hogy megszerezte az ügyön dolgozó újságíró mobiltelefonjának a híváslistáját, s az alapján azonosította az informátort. Azt állította, hogy a nemzeti érdekek védelmének érdekében meg akarta állítani az ügy kiszivárogtatását a sajtóba. Ezt azonban a bíróság nem fogadta el indokként.

A híváslista alapján a titkosszolgálatok megállapították, hogy David Sénat, az igazságügyi minisztérium főtanácsadója adta át a Bettencourt-ügy nyomozati anyagát a Le Monde-nak. Noha a tisztviselő tagadta, hogy ő volt a lap informátora, Párizsból a dél-amerikai Francia Guyanába helyezték át, de az ellene indított nyomozást később megszüntették.

A Le Monde által feltárt Bettencourt-ügy az elmúlt négy évben hatalmas politikai botránnyá dagadt. A L’Oréal kozmetikai birodalom örököse, Liliane Bettencourt és lánya között évekig jogi vita folyt Európa egyik legnagyobb vagyonáért. A családi viszályban perdöntő, de illegális módon készült hangfelvételekből a sajtóban publikált részletek alapján merült fel a gyanú, hogy a legjelentősebb franciaországi adózó feltehetően a volt elnök, Sarkozy mellett 2007-ben több volt kormánytag választási kampányát is szabálytalan módon támogatta pénzügyileg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.