2100 áldozata van a sárlavinának

Afganisztánban fennáll további földcsuszamlások veszélye.

WA
2014. 05. 03. 9:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Háromszáz családból több mint 2100 ember vesztette életét” – mondta Navid Forotan a Reuters brit hírügynökségnek.

A falusiak és néhány tucat rendőr ásóeszközökkel felszerelkezve folytatta a kutatást napfelkelte után, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy nincs remény túlélők felkutatására, mivel egyes helyeken mintegy 100 méter magas sár temette be a térséget – mondta a szóvivő.

Pénteken két sárlavina söpört végig a hegyvidéken. Az első egy kisebb volt, amely csak néhány házat temetett be. A második, egy jóval nagyobb éppen akkor zúdult le, amikor az emberek segíteni próbáltak a bajbajutottaknak. Ez maga alá temette a segítséget nyújtókat és jóval több lakóházat – mondta szombaton a helyi katasztrófavédelem illetékese.

Az ENSZ szerint az erőfeszítések most a pénteki természeti katasztrófában földönfutóvá vált több mint négyezer személyre irányulnak. A térségben ugyanis fennáll további földcsuszamlások veszélye. A legfontosabb, hogy vizet, orvosi segítséget, élelmiszert és ideiglenes menedékhelyeket juttassanak el a térségbe – közölte Ari Gaitanis, az ENSZ afganisztáni segélymissziójának szóvivője.

Az elmúlt hetekben négy afganisztáni tartományból jelentettek áradásokat, amelyek több mint száz emberéletet követeltek. Hétezernél is többen kényszerültek otthonuk elhagyásárára. Az ország északi és középső részét tavasszal rendszeresen érik heves esőzések.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.