A Fidesz a közleményben a szocialisták elnök-frakcióvezetőjének sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva azt írta: a hazai és az európai szocialisták minden egyes vitás ügyben a magyar nemzeti érdekek ellen voltak és a brüsszeli mandátumot most is arra akarják felhasználni, hogy a magyar kormányt támadják.
Mesterházy Attila arról beszélt, az MSZP szerint lehetőség van arra, hogy a mostani választáson baloldali többségű Európai Parlament jöjjön létre, s ez azt is eredményezhetné, hogy Martin Schulz legyen az Európai Bizottság elnöke. Véleménye szerint ez azért fontos, mert az elmúlt hetek vitáiból kiderült, hogy a jobboldali konzervatív pártok a folytatás mellett teszik le a voksukat, „ami az ő gondolkodásmódjuk szerint nem jelent mást, mint hogy újabb és újabb megszorításokat kell az uniós költségvetésben eszközölni”, a baloldal és Martin Schulz programjának középpontjában viszont elsősorban a munkahelyteremtés áll.
Szombati sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert is arról beszélt, hogy az MSZP Brüsszelből támadná tovább a kormányt.