A szóvivő azt mondta: az elmúlt hetekben a Jobbikról kiderült, „veszélyesebbek, mint gondoltuk”, mert az Európai Unióból való kilépést szorgalmazzák, aminek végzetes következményei lennének a magyar munkahelyekre. Ráadásul „azt sem tudjuk, kik ők valójában: nemzeti pártnak hazudják magukat (...), de megtudtuk, hazaárulók vannak” a pártban, ám azt még nem, hogy hányan – fogalmazott a kémgyanúba keveredett jobbikos EP-képviselőre, Kovács Bélára utalva. Hozzátette, azt sem tudni, „miért védi ezt a példátlan súlyú bűncselekményt Vona Gábor”, a Jobbik elnöke.
A Jobbikkal kapcsolatban arról is beszélt – felidézve a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) vezető Pásztor Istvánnal történteket –, hogy bebizonyították, képesek a külhoni magyarok képviselői ellen hergelni, őket köpködni, megalázni.
Az Együtt–PM Szövetséget vezető Bajnai Gordon jelleme sem változott, „az őszi erőszakos és primitív szobordöntés indulata ma is benne él, szíve szerint ma is a miniszterelnök fejét rugdosná” – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzáfűzve: Bajnai Gordon arra is képtelen választ adni, tudott-e arról, hogy „egy párttársa százmilliókat akar eldugni az adóhatóság szeme elől”.
Azzal folytatta, hogy az MSZP sem tanult a hibáiból, most Brüsszelből támadnák tovább a kormányt, vagyis EP-mandátumukat a jövőben sem az ország képviseletére, hanem lejáratására használnák, csakúgy, mint korábban, amikor „tollba diktálták a Magyarországot elítélő dokumentumokat”, és a brüsszeli bürokraták álláspontját osztották.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pedig „ugyanúgy hazudik reggel, délben meg este”, és „az első leendő alkalommal hátba szúrná baloldali ellenfeleit” – tette hozzá a Fidesz-szóvivő.
Zsigó Róbert szerint csak a Fidesz–KDNP jelöltjei állnak ki a magyarokért határon innen és túl, ezért a kormánypártok támogatására biztatott a vasárnapi EP-választáson. „Három a magyar igazság, vasárnap lesz a második forduló. Ha választás van, akkor győzzünk! Egyszer győzni jó, kétszer győzni még jobb” – buzdított.
Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet szerint a kormány emelné a családi adókedvezményt, a szóvivő kérdésre azt mondta: készek folytatni a családok terheit csökkentő programot, ám hogy ezt mikor és milyen mértékben lehet megtenni – a költségvetés egyensúlyának fenntartása mellett –, a júniusban felálló kormánynak kell eldöntenie, de a Fidesz–KDNP biztosan a családok mellett szavaz majd.