A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke szerint Szerbia európai uniós tárgyalásai újabb lehetőséget adnak arra, hogy tovább fejlődjön ez a kapcsolat. „Magyarországnak nem titkolt szándéka és érdeke, hogy Szerbia minél hamarabb az EU tagja legyen. A kiváló politikai viszony mellett a gazdasági és a kulturális együttműködés terén is előrelépésre számítok, illetve arra, hogy meginduljanak a mindkét ország számára jelentős infrastrukturális fejlesztések” – hangsúlyozta.
Bejelentette azt is, hogy várhatóan még a nyári szünet előtt, de legkésőbb ősszel a két ország közös kormányülést tart, amelyen a politikai kérdéseken felül például a közlekedésfejlesztésről, egészen pontosan a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal fejlesztéséről lehet szó.
Arra a felvetésre, hogy a VMSZ az új szerb kormány részeként összekötő szerepet tölt be Magyarország és Szerbia között, illetve részt vesz a magyar–szerb kapcsolatok előmozdításában, Pásztor úgy reagált: pártjának most „katalizátor szerepe van” a két ország között. Mint fogalmazott: a jobbközép Szerb Haladó Párttal való partnerség annak a jele, hogy a vajdasági magyar közösség jobb életfeltételek felé halad, de nem akar kibújni a többségi nemzetet érintő problémák alól sem. A VMSZ számára fontos, hogy ne találjon zárt kapukra sem a kormányban, sem a parlamentben.
Az újságíró megállapította, hogy Horvátországban „pánikot” keltett Orbán Viktor miniszterelnöki beszédének az a része, amelyben bejelentette: nagyobb autonómiát kér majd a környező országokban élő magyarok számára. Ezzel kapcsolatban Pásztor István kiemelte: Szerbiában nincs olyan feszültség a magyarság és a többségi nemzet között, mint például Romániában vagy Szlovákiában. „Mi már előreléptünk a hatalommal való kommunikációban. A Szerbiában élő magyarok nem akarnak különbözni a többi állampolgártól. Szerbia érdekeiért harcolunk, mert lényegében ez a mi szülőföldünk” – szögezte le.
Az Orbán Viktor magyar, illetve Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt összehasonlító és kritizáló megjegyzéseket Pásztor úgy kommentálta: ezek a választások veszteseitől származnak, és a politikai ellenfelek erőtlenségét bizonyítják. „Sem Vucic, sem Orbán nem jelent veszélyt a demokráciára, vagy Szerbia, Magyarország, illetve más ország stabilitására” – részletezte.
Az őt ért budapesti inzultust – amikor az Országgyűlés alakuló ülésének napján a budapesti Kossuth Lajos téren szidalmazták és leköpték – ismét elítélte, szerinte a támadás „szégyen és gyalázat”, de nincs köze sem a politikához, sem a nemzetáruláshoz. „A magyar és a szerb fél is megfelelő módon reagált erre, úgyhogy nincs bennem keserűség” – mondta, hozzátéve, hogy azért nem felejti el az esetet.