Beadta a derekát a dél-szudáni elnök

A dél-szudáni elnök beleegyezett a béketárgyalások folytatásába.

PR
2014. 05. 02. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

John Kerry pénteken váratlan látogatást tett a polgárháborús Dél-Szudánban, amelynek során a kormányzat és a felkelők közötti, januárban aláírt, de soha be nem tartott tűzszünet betartására szólította fel a szembenálló feleket. Kerry, aki először utazott külügyminiszterként az afrikai országba, megérkezése után Salva Kiir elnökkel találkozott. A másfél órás megbeszélésen az etiópiai béketárgyalások felújításában állapodtak meg. Hailemariam Desalegn etióp külügyminiszter beleegyezett, hogy a tárgyaláson közvetítsen a felek között.

Az amerikai diplomácia vezetője csütörtöki etiópiai látogatásán arra figyelmeztetett, hogy az etnikai színezetű dél-szudáni összecsapások népirtáshoz vezethetnek. Hangoztatta, hogy a „célzott gyilkosságok” felelőseit mielőbb igazságszolgáltatás elé kell állítani, és megerősítette, hogy a nemzetközi közösség szankciókat fontolgat azok ellen, akik súlyos jogsértéseket követnek el.

Dél-Szudánban tavaly december közepe óta folynak a harcok, azóta, hogy Salva Kiir államcsínnyel vádolta meg júliusban menesztett alelnökét. Utóbbi ezt tagadja, és azzal vágott vissza Kiir elnöknek, hogy valójában politikai ellenlábasait akarja eltávolítani.

A konfliktus áldozatainak száma több tízezerre tehető, s legkevesebb egymillióan menekültek el otthonukból. A humanitárius katasztrófa sújtotta országban több mint 78 ezer civilt gyűjtöttek össze az ENSZ által ott működtetett nyolc menekülttáborba. A politikai elit belharcaihoz hozzájárulnak a dinka és a nuer népcsoportok közötti ellentétek is – Kiir az előbbi, Machar az utóbbi etnikumhoz tartozik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.