Brüsszeli lövöldözés: két áldozat izraeli állampolgár

A külügy szerint a két áldozat egy ötvenfős turistacsoporttal járt Brüsszelben.

TK
2014. 05. 25. 9:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jigal Palmor szóvivő szerint a két áldozat egy ötvenfős turistacsoporttal járt Brüsszelben. Részletekkel nem szolgált, de az izraeli média híradásai szerint egy tel-avivi házaspárt öltek meg.

A brüsszeli zsidó múzeum előtt történt lövöldözésben szombaton három ember halt meg, és egy súlyosan megsebesült. A Le Soir című belga napilap azt írta vasárnap, hogy a sebesült is meghalt a kórházban, de hivatalos forrásból ezt egyelőre nem erősítették meg.

A beszámoló szerint délután négy óra előtt néhány perccel egy Audi állt meg a zsidó múzeum bejáratának közelében, a parkoló autók mellett, majd az utas és a vezető is kiszállt. Utóbbi két táskát tett a földre, majd tüzelni kezdett a járókelőkre, ezt követően visszaült az autóba, és elhajtott. Egyes források szerint a támadó be is ment a múzeumba, és ott is lövöldözött.

Véletlenül a közelben tartózkodott Didier Reynders belga külügyminiszter is, és a beszámoló szerint maga is szemtanúja volt a merényletnek. Szintén a közelben tartózkodott a belügyminiszter, Joelle Milquet is, aki néhány perccel Reynders után ért a támadás helyszínére, és úgy nyilatkozott: minden arra utal, hogy antiszemita támadás történt. A belga rendőrség az esettel összefüggésben őrizetbe vett egy embert, és keres még egy gyanúsítottat.

Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök vasárnap közleményében a legkeményebb szavakkal ítélte el a gyilkosságokat. A hivatala által vasárnap kiadott közlemény szerint a bűncselekmény „a zsidók és államuk elleni folytonos gyűlöletkeltésnek” az eredménye. „Továbbra is halljuk az Izrael elleni rágalmakat és hazugságokat európai földön, miközben rendszeresen elhallgatják a térségükben elkövetett emberiesség elleni bűntényeket és gyilkosságokat” – áll a miniszterelnök közleményében.

A kormányfő a heti minisztertanácsi ülésen üdvözölte az izraeli látogatáson lévő Ferenc pápa antiszemitizmus elleni „határozott állásfoglalását”, viszont elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy bizonyos európaiak minden kelet-jeruzsálemi építkezés miatt rosszallásukat fejezik ki, de a zsidók elleni izraeli vagy európai gyilkosságokat egyáltalán nem vagy csak nagyon visszafogottan ítélik el, esetleg még a palesztin egységkormány létrejöttét is üdvözlik, amelynek a Gázai övezetet uraló és „Izrael elpusztítására törekvő” Hamász is a tagja.

A belgiumi zsidó közösség mintegy 42 ezer főt számlál, a zsidók fele Brüsszelben él.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.