Erdogan Kölnbe megy, több tízezer tüntető várja

Az ankarai vezetés már pénteken nehezményezte, hogy a német hatóságok engedélyezik a demonstrációkat.

MD
2014. 05. 23. 20:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A látogatás miatt számos német politikus mellett a német rendőrszakszervezet elnöke is hangot adott aggodalmának. A kormányfő a somai bányakatasztrófa után tanúsított „érzéketlen és szívtelen” magatartásával sok török polgárt felzaklatott, és arra lehet számítani, hogy Kölnben sem fogja vissza magát, hanem „olajat önt a tűzre” – nyilatkozott Rainer Wendt a Handelsblattnak. A szakszervezeti vezető hozzátette, hogy a látogatás „hatalmas kihívás” a rendőrségnek.

Erdogan az Európai Török Demokraták Uniója (UETD) megalakulásának tízéves évfordulója alkalmából látogat Kölnbe, a szervezet ünnepségének díszvendégeként mond beszédet egy sportcsarnokban több ezer meghívott vendég előtt. Az UETD-t az Erdogan-féle konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) európai lobbiszervezeteként tartják számon. Megfigyelők arra számítanak, hogy az augusztusi elnökválasztáson valószínűleg induló politikus kampánybeszédnek beillő szónoklatot tart. Az elnökválasztáson a külhoni törökök is részt vehetnek. A Németországban élő, nagyjából 3,4 milliós török közösség tagjai közül 1,5 millióan szavazhatnak.

Elemzők nem tartják kizártnak, hogy Erdogan szombati fellépése akár a vasárnapi európai parlamenti választásokat is befolyásolhatja, a bevándorlással, az EU-val, az unió bővítésével – és különösen a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokkal – szemben kritikus erők malmára hajthatja a vizet.

Recep Tayyip Erdogan éppen Kölnben okozott botrányt 2008-ban egy több mint 15 ezer ember előtt mondott beszédével, amelyben felszólította a németországi törököket, hogy tanulják meg a nyelvet, de ne igyekezzenek betagolódni a német társadalomba.

Angela Merkel kancellár egy pénteki lapinterjúban megfontoltságra intette a török kormányfőt. Erdogan bizonyára tudja, hogy „milyen érzékeny helyzetben kerül sor a látogatásra, és felelősségteljesen jár majd el” – mondta a kancellár a Saarbrücker Zeitung című lapnak.

A Merkel vezette CDU bajor testvérpártja, a CSU részéről kevésbé diplomatikus megjegyzések hangoztak el. Andreas Scheuer főtitkár a Rheinische Postnak azt mondta, „hátborzongató”, hogy a török miniszterelnök a több száz ember életét követelő bányakatasztrófa után „külföldre megy ünnepeltetni magát”, és ha már „nem volt benne annyi tartás”, hogy lemondja a látogatást, akkor „körültekintően válogassa meg a szavait”.

A szerencsétlenség miatt az ünnepi programot átszervezték, a zenés elemeket törölték, helyettük Korán-idézeteket olvasnak majd fel és tisztelegnek az elhunytak emléke előtt – közölte Süleyman Celik, az UETD elnöke, hangsúlyozva, hogy a jubileumi ünnepség nem kampányrendezvény.

Szombaton Kölnben nyolc demonstrációt tartanak. Nem mindegyik kapcsolódik Erdogan látogatásához, de a legnagyobb szabású tüntetés a török kormányfő ellen irányul. A németországi iszlám alevita felekezet felvonulásán a rendőrség szerint 30 ezren vehetnek részt.

Az ankarai vezetés nehezményezi, hogy a német hatóságok egyszerre nyolc tüntetésre adtak engedélyt a kormányfő látogatásának idejére – írta a Die Welt pénteken online kiadásában, hivatkozva a Yeni Safak című kormányközeli török lapra, amely szerint Erdogan környezetében attól tartanak, hogy a miniszterelnök „csapdába eshet” Kölnben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.