A vád a thai nemzetbiztonsági tanács vezetőjének, Thauil Plienszrinek 2011-es áthelyezésével függ össze, ami az ellenzék szerint a kormányzó Puea Thai párt érdekeit szolgálta. Az ítélet szerint bűnrészes ebben a kabinet kilenc tagja is, ezért a miniszterelnök mellett nekik is távozniuk kell.
Thaiföldön a korlátozott jogkörű ügyvivő kormány hatalmát mára aláásták a több mint hat hónapja zajló utcai tiltakozások, valamint az ellene indított különböző jogi eljárások. A miniszterelnök ellen az országos korrupcióellenes bizottság is vizsgálatot folytat a rizstermesztők – sokak szerint korrupt – segélyezési programja miatt.
Az ellenzék, amely húsz éve nem nyert választásokat, alapvetően azzal vádolja a kormányfőt, hogy 2006-ban megbuktatott bátyja, Thakszin Sinavatra bábja, és annak korrupciós politikáját folytatja. A tavaly novemberben kezdődött tömegtüntetéseken eddig legalább 25-en vesztették életüket, és több százan megsebesültek. Januárban rendkívüli állapotot vezettek be az országban, de miután márciusra javult a biztonsági helyzet, a rendelkezést feloldották.
Szakértők szerint a mostani bírósági döntés nem jelent megoldást az országban kialakult zűrzavaros helyzetre. A Thakszin-klán támogatóinak számító vörösingesek ugyanis máris jelezték, hogy készek az utcákra vonulni, tiltakozásul az „igazságügyi puccs” ellen. Elhatározásuk újabb erőszakhullám kezdetét jelentheti az országban.
Az alkotmánybíróság szerdai döntésében sem volt hajlandó arra, hogy megnevezze az ország következő kormányfőjét, mondván, hogy jogköre erre nem terjed ki.