Pelczné Gáll Ildikó kijelentette, a nemzeti összetartozás kormánya megteremtette a lehetőségét annak, hogy a határon túli magyarok is szavazhassanak a voksoláson. Mint mondta, ez új fejezet Magyarország történetében. Az Európai Unióban nincsenek határok, „de nekünk, magyaroknak ez többet jelent. Számunkra ez azt jelenti, hogy magyar és magyar között nincs szakadék.”
Meggyőződése, hogy a kétharmad attól függött, hogy a határon túli magyarok hogyan szavaztak. Ők bíznak a kormányban, támogatják a politikáját. „Ez bennünket kötelez” – tette hozzá.
Pelczné Gáll Ildikó utalt arra, hogy nem konfliktuskerülő ember, főleg ha ezt a közös érdek úgy kívánja, de értelmetlennek tartja a vitát a jelenlegi ellenzékkel, ehelyett folytatják a munkát, így a munkahelyteremtést, a gazdaságfejlesztést, a családok terheinek csökkentését, és meg fogják védeni az országot a szélsőségektől. Hozzáfűzte, az ellenzéki képviselők nem könnyítették meg a feladatukat az elmúlt időszakban, „besározták Magyarországot”, így a kormánypárti politikusoknak nehezített pályán kellett ezt a meccset megvívniuk.
Véleménye szerint az Európai Néppárt, amelyben a Fidesz–KDNP képviselői is dolgoztak, kiválóan teljesített. Arra törekszenek majd – mondta –, hogy az Európai Unió ne országok fölött álló szuperhatalom legyen, hanem segítse és ne gátolja a tagállamokat.
Lázár János szerint az emberek életét közvetlenül befolyásoló tétje van annak, hogy kik képviselik az országot az Európai Parlamentben. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán Makón, egy játszótér szomszédságában tartott utcafórumon mintegy száz ember előtt azt kérte a választóktól, hogy olyan emberekre adják a voksukat, akik képesek kiállni, harcolni és akár konfliktusokat is vállalni az ország érdekeiért.
„Az az érdekünk, hogy erős nemzeti érdekképviseletünk legyen Brüsszelben.” Ez részben a szavazók felelőssége azzal, hogy kit küldenek a parlamentbe, és részben a kormányé, hogy kit jelöl az Európai Bizottság tagjává – hangsúlyozta a politikus. „A korábbi éveknél erősebb csapattal kell fölvonulnunk, mert sokkal nagyobb a tét” – mondta Lázár János.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!