Rokonai kövezték halálra a várandós nőt

A család által kiválasztott férfi helyett a szerelmével házasodott össze.

WL
2014. 05. 27. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 25 éves Farzana Ikbal ügyvédje elmondta, hogy védence családja emberrablásért feljelentette az újdonsült férjet, a lányt így beidézték a lahori bíróságra. A fiatal feleséget kedden hallgatták volna ki, vallomástételére azonban már nem kerülhetett sor, mert mintegy 30 hozzátartozója kövekkel támadt rá a több mint 10 milliós nagyváros szívében található bíróság bejárata előtt – közölte a rendőrség.

Rana Akhtar, a lahori rendőrség egyik magas rangú tisztségviselője szerint a családi perpatvar közepette az egyik fiútestvér még a puskáját is elsütötte, de elvétette a célpontot. A lány ezután elkezdett menekülni, de elesett. A családtagok ekkor körülállták és téglákkal halálra verték.

Az egyedül maradt férj kérésére a rendőrség vádat emelt a gyilkosságot elkövető családtagok ellen – közölte Mohamed Mustak, egy másik rendőrségi illetékes.

Az emberi jogok nemzeti bizottságának adatai szerint Pakisztánban tavaly közel ezer nőt öltek meg azért, mert állítólag foltot ejtett a családja becsületén. A testület élesen bírálta, hogy ezeknek a becsületgyilkosságoknak az elkövetői többnyire „büntetlenséget” élveznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.