A római kormányfő a képviselőházban mondott beszédében kijelentette, az Európai Uniót az unalom bénítja meg, a benne élők szabályok és számok lélek nélküli tömegeként látják az uniót. „Európa vagy sebességet vált, vagy lehetetlen lesz növekedést biztosítani a munkanélküliség csökkentésével” – hangoztatta Matteo Renzi. Hozzátette: a gazdasági növekedés kulcsa az oktatásba és kultúrába való befektetés.
Az olasz miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy a csütörtök-pénteki uniós találkozó helyszíne az első világháborús helyszínként ismert Ypres belga város lesz. Az akkori Európa tűzfészek volt, ma már nem az, de Európa nem lehet a bürokrácia kizárólagos területe, nem azért haltak meg milliók, hogy a mostani vezetők egymásnak ugorjanak – fogalmazott Matteo Renzi.
Hozzátette: Olaszország nem kéri az EU-ban megengedett 3 százalékos költségvetési deficit arányának megváltoztatását, „de nem akarunk az előírások Európájában élni, ( ) ahol a megszorítások prófétái még egy vessző megváltoztatását is lehetetlennek tartják”.
A római kormányfő megjegyezte, az európai intézmények élén történő kinevezéseket sem a puszta számoknak kell meghatározni, hanem a közös programok megvalósításának szándékának. Bejelentette, hogy az uniós csúcson felveti az Észak-Afrika és Olaszország közötti tömeges illegális bevándorlás problémáját és azt javasolja, hogy a Földközi-tengernek ezen a szakaszán működő Mare Nostrum olasz katonai-humanitárius misszió működjön együtt a Frontex európai határ-ellenőrzési ügynökséggel.
„Nem méltó Európához, hogy még a tonhalak halászatát is szabályozza, de amikor holttestek vannak tengerben, akkor elfordítja a tekintetét” – hangsúlyozta. Hozzátette: nem elég, hogy van közös pénz, „vagy elfogadjuk, hogy közös a sorsunk is, vagy Európa szerepét veszíti”. Ha a bevándorlás tragédiájával szemben az a választ , hogy „ez nem ránk tartozik, akkor mi is azt mondjuk: tartsátok meg a pénzeteket, mi pedig megtartjuk saját erkölcsi értékeinket” – fogalmazott Renzi.
A július elsején kezdődő olasz uniós elnökséggel kapcsolatban Matteo Renzi – akinek pártja, a balközép Demokrata Párt több mint 40 százalékot szerzett az európai parlamenti (EP-) választáson – kijelentette: erős Olaszország lépett Európába, amely nem székeket kér, hanem közös politikát. Megjegyezte, hogy az EP-választások eredménye „autósztrádát” nyitott Európában Olaszország előtt.