Boehner rámutatott: az elnök dolga az alkotmány értelmében az, hogy hűségesen végrehajtsa a törvényeket, Obama pedig az ő megítélése szerint nem ezt teszi. A házelnök cáfolta, hogy a „félidős” kongresszusi választás évében a republikánus szavazóbázis aktivizálása érdekében döntött a lépés mellett. Kijelentette, hogy a kongresszus jogköreinek védelmében szándékozik beperelni Obamát, aki szerinte az elmúlt öt évben a törvényhozói hatalom aláásására törekedett.
A republikánusok érvelése szerint az elnök az alkotmány által rá ruházott jogok megsértésével a törvényhozási eljárás megkerülésére törekszik, Obama viszont azt állítja, hogy a második kormányzati ciklusában gyakorivá vált rendeletkibocsátással annak a tehetetlenségnek akarja elejét venni, amely a kongresszus megosztottságából és kompromisszumra való képtelenségéből fakad.
A republikánus többségű képviselőház eddig két olyan törvényjavaslatot is megszavazott, amely korlátozná az elnök rendelethozatali jogát, ám ezek elhaltak a demokraták által ellenőrzött szenátusban.
Obama több témakörben is adott ki rendeleteket. Legutóbb arra utasította a munkaügyi minisztériumot, hogy az azonos nemű párokra is terjessze ki a családi szabadság lehetőségét. Korábban egyebek között a szövetségi alkalmazottak minimálbérének emelését, a környezetvédelmi előírások szigorítását és az Egyesült Államokba törvénytelenül bevándorolt gyerekek kitoloncolásának leállítását kezdeményezte.
Mivel a kongresszus a jövő héten nem ülésezik, a keresetet feltehetően a július 4-ei nemzeti ünnepet követően fogják benyújtani.