Közvetítőként lépett fel az új spanyol király

A kölcsönös tisztelet, a megértés és az együttélés üzenetét hangsúlyozta katalóniai látogatása alkalmával VI. Fülöp.

TK
2014. 06. 27. 5:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gironában katalán nyelven elmondott csütörtök esti beszédében az új spanyol király érdemi, ugyanakkor nagylelkű együttműködést szorgalmazott annak érdekében, hogy „mindenki jogos törekvései” megvalósuljanak. Kifejtette, a nagy közösségeknek a közjó javát szolgáló célokat kell megvalósítaniuk.

A 46 éves uralkodó hangsúlyozta a katalán nyelv jelentőségét, és azt mondta, hogy az „tartós, őszinte és tartalmas” kapcsolatban áll és él együtt a spanyollal.

A katalán vezetés népszavazást tervez november 9-ére a terület függetlenségéről. A Manuel Rajoy vezette néppárti spanyol kormány nem ismeri el a referendumot.

A spanyol király az ország egységét hivatott megtestesíteni. Június 19-i beiktatásán VI. Fülöp kiemelte, hogy célja egy egységes, nem pedig egy egyforma Spanyolországot megteremteni.

Katalónia Spanyolország gazdaságilag egyik legerősebb régiója, amely mintegy ötödét adja a spanyol GDP-nek. A nyelvükre és kultúrájukra büszke katalánok régóta nehezményezik, hogy túl sokkal járulnak hozzá a központi költségvetéshez, de csak keveset kapnak vissza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.