Mariano Rajoy miniszterelnök e célból rendkívüli ülésre hívta össze kabinetjét. A törvénytervezet egyetlen cikkből és két bekezdésből áll, megállapítja, hogy I. János Károly lemond a trónról, s mihelyt ez hivatalosan is érvénybe lép, a spanyol korona automatikusan annak örökösét illeti meg, ahogy azt az alkotmány előírja. A kormány elfogadott egy „intézményes nyilatkozatot” is, amely elismeri az uralkodó érdemeit: azt, hogy az ő irányítása és ösztönzése nélkül a demokrácia egyáltalán nem valósulhatott volna meg Spanyolországban. A dokumentum szerint I. János Károly trónra lépésének pillanatától minden spanyol királya akart lenni, és az is lett. A kormány nyilatkozatában kifejezi meggyőződését, hogy a jövendő uralkodó, VI. Fülöp műveltsége, jelleme, tapasztalata és országa iránti elkötelezettsége révén képes lesz „megfelelő módon” betölteni királyi feladatát, a monarchia további erősítését. Olyan monarchiáét, amelyet az alkotmány a spanyolok egységének, haladásának, egyetértésének és jólétének a zálogaként határoz meg – áll a nyilatkozatban.
A Francisco Franco diktátor-tábornok halála után, 1975. november 22-én trónra lépett I. János Károly hétfőn jelentette be lemondását, ezzel fiának, Fülöp hercegnek készül átadni a trónt. A 76 éves király egészsége megrendült az utóbbi években. Ráadásul a diktatúrából a demokráciába való átmenet során megalapozott népszerűségét a királyi családhoz kötődő több botrány is megtépázta.
Éltető Andrea, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója hétfőn a távirati irodának azt mondta, János Károly király egészsége az utóbbi hónapokban nagyon megrendült. Januárban töltötte be a 76. életévét, és tavaly gerincműtéten esett át.
Januárban, a születésnapján már eldöntötte lemondását, ezt azonban csak pár emberrel osztotta meg, és döntését sikerült olyannyira titokban tartani, hogy még a hozzá közel állókat, vele dolgozókat is meglepte – közölte. Hozzátette: annál is inkább, mert János Károly korábbi megjegyzéseiből az derült ki, hogy semmiképpen sem tervez lemondást. A szakértő arra is kitért, hogy a trónörökös, Fülöp herceg nagyon művelt, intelligens ember, több nyelven beszél, de spanyol mércével mérve „kissé sótlan”.