Párbeszédet folytatott az orosz és az ukrán elnök

Putyin és Porosenko pénteken találkozott egymással a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján.

SZN
2014. 06. 06. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Putyin és Porosenko „kezet fogott egymással, és beszélgettek. Normális és komoly beszélgetés folyt a két vezető között” – hangsúlyozta a francia hírügynökségnek az elnöki forrás.

A normandiai Bénouville város kastélyában tartott negyedórás megbeszélésen jelen volt Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár. A nyugat-franciaországi Bénouville-ben található a Pegazus hídként ismertté vált átkelőhely, amelyen 1944. június 6-án megérkeztek a brit kommandósok.

Porosenko és Putyin között a forrás szerint „párbeszéd kezdődhetett a lehetséges intézkedésekről a feszültség enyhítésére”, valamint az ukrajnai „tűzszünet feltételeit is meg fogják vitatni a következő napokban”. A francia elnökség szerint a május 25-én megválasztott és szombaton beiktatandó ukrán elnök és Putyin közötti első találkozó „törékeny előrelépés” a válság politikai megoldásának eléréséhez. Diplomáciai források szerint a találkozót egy hétig készítette elő a francia elnöki hivatal.

Alig egy órával korábban Angela Merkel arra kérte Vlagyimir Putyint, hogy vállalja a felelősség ráeső „nagy” részét az ukrán válság rendezésében – derül ki a közleményéből, amelyet a két vezető deauville-i találkozója után tett közzé a német fél. „A kancellár kifejezte a meggyőződését, hogy a nemzetközileg elismert elnökválasztás után eljött az idő a helyzet stabilizálására, különösen Ukrajna keleti részén. Oroszországnak ezen a téren vállalnia kell a nagy felelősségét” – olvasható a közleményben.

Merkel és Putyin csaknem egyórás megbeszélést folytatott a nemzetközi megemlékezés előtt Deauville egyik szállodájában. Egyikük sem nyilatkozott a hűvös hangulatú találkozó után, amelynek az ukrán válság volt a fő témája. „Putyin és Merkel kizárólag az ukrán ügyre koncentrált, a megoldást keresve – idézte Dmitrij Peskov Kreml-szóvivőt az Interfaksz orosz hírügynökség. – A beszélgetés kizárólag a megoldások és a kompromisszumok kereséséről szólt, nem pedig a nézeteltérésekről.”

A találkozót nagyon szigorú biztonsági intézkedések között rendezték meg. A hotelbe csak az előre akkreditált orosz és német újságírókat engedték be, akik láthatták, hogy a két vezető nagyon hűvös és távolságtartó hangulatban fogott kezet egymással.

Az orosz elnök az ukrán válság kirobbanása óta a normandiai évforduló alkalmából találkozott először nyugati vezetőkkel. Csütörtök este David Cameron brit miniszterelnökkel egyeztetett a párizsi repülőtéren, aki ismételten felszólította, hogy „hivatalosan ismerje el” a megválasztott ukrán elnököt, és „dolgozzon vele együtt”. A Cameronnal való találkozót követően Putyin Francois Hollande-dal vacsorázott a francia elnöki hivatalban, ahol az ukrajnai tűzszünet szükségességéről is tárgyalt a két államfő.

„Felhívtuk Putyin elnök figyelmét, hogy tulajdonképpen háború van Ukrajnában. Hogyan lehetne elérni tűzszünetet, ami most a legfontosabb?” – mondta pénteken Laurent Fabius külügyminiszter. Elárulta, hogy az oroszbarát ukrajnai lakosokkal kapcsolatban Putyin elismerte, „van némi befolyása rájuk, de nem teljes”. Példaként említette a népszavazást, amelyet kérése ellenére megtartottak. A Doneck és Luhanszk megyékben május 11-én megtartott referendumon a lakosság túlnyomó többsége az Ukrajnától való elszakadásra szavazott.

A Fehér Ház egyik illetékese megerősítette a hírt, és közölte, hogy Barack Obama és Vlagyimir Putyin találkozója 10-15 percig tartott. Ez volt az első személyes találkozójuk az ukrajnai válság kitörése óta. Ez nem hivatalos kétoldalú megbeszélés volt – hangsúlyozta Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó. A két politikus láthatóan szándékosan kerülte egymást, amikor egy szabadtéri csoportkép készült a vendégekről, de az ebéd helyszínén, a benouville-i kastélyon belül időt szakítottak a beszélgetésre – jelentette az amerikai hírügynökség.

„Függetlenül attól, hogy nem volt hivatalos találkozó, a két államfő lehetőséget kapott arra, hogy eszmecserét folytasson az ukrán helyzetről, akárcsak az ország keleti részének a válságáról. Putyin és Obama állást foglalt az erőszak és a katonai akciók mielőbbi mérséklése mellett” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára.

Rhodes később azt mondta: Obama azt kérte Putyintól, hogy ragadja meg az alkalmat a feszültség enyhítésére, miután találkozott Petro Porosenko megválasztott ukrán elnökkel. „Obama elnök világosan az értésére adta, hogy a feszültség akkor enyhülhet, ha Oroszország elismeri Porosenkót Ukrajna törvényes vezetőjének, beszünteti a szeparatisták támogatását Kelet-Ukrajnában, és leállítja fegyverek és hadianyagok átáramlását a határon” – mondta Rhodes, és hozzátette: „Obama elnök jelezte, hogy megnyílik a feszültség csökkentésének a lehetősége, ha Oroszország él az alkalommal, elismeri az új kijevi kormányt, és együttműködik vele”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.