A szintén EP-képviselő Fidesz-alelnök azután nyilatkozott újságíróknak, hogy a májusi EP-választáson mandátumot nyert magyar politikusok az Országházban átvették megbízólevelüket. Pelczné Gáll Ildikó emlékeztetett, hogy a Fidesz–KDNP „nemzeti listájáról” 12 képviselő jutott be az EP-be, ahol a nemzeti érdekek védelméért dolgoznak majd, mert – mint fogalmazott – a választóik ezt várják el tőlük.
A politikus az egész ország érdekének nevezte a magyar emberek életét megkönnyítő eredményes kormányzati intézkedésekért való brüsszeli kiállást. Elmondta, kötelességüknek tartják megvédeni a magyarok érdekét, a hazai vállalkozásokat és a magyar földet. Az EP-képviselő megjegyezte, a kormány a jövőben is olyan gazdaságpolitikát folytat majd, amelynek alapja a kölcsönös teherviselés a szolidaritás elve, azaz hogy mindenkinek ki kell vennie a részét a terhek viseléséből, a válságkezelésből.
Pelczné Gáll Ildikó összegzésképpen a Fidesz–KDNP-s EP-képviselők következő ötéves munkáját úgy jellemezte: „egy olyan Európai Unióban hiszünk, amelyik nem diktátumokról, hanem lehetőségekről szól, és benne a szabad nemzetek Európáját szeretnénk építeni”.