Robbanás volt a Shell egyik üzemében

A balesetnek két könnyebb sérültje van.

WA
2014. 06. 04. 7:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Holland sajtóbeszámolók szerint a Rotterdamhoz közeli, moerdijki gyárban tomboló tüzet több kilométeres távolságból látni lehetett. Több helyi lakos arról számolt be az Omroep Brabant helyi rádiónak és tévének, hogy két robbanást hallott gyorsan egymás után, háromnegyed 11-kor, és a detonációk olyan erősek voltak, mintha földrengés történt volna. A robbanás okát egyelőre nem közölték. A sérülteket kórházba szállították, és Jac Klijs moerdijki polgármester szerint   aki az ANP holland hírügynökségnek nyilatkozott – néhány órán belül hazamehetnek.

A hatóságok arra kérték a helybelieket, hogy tartsák zárva otthonuk ablakait, mert a füst rövid ideig tartó irritációt okozhat a szemben és a légutakban. A baleset környékén egy időre lezárták a közutakat, és felfüggesztették a tengeri hajózást. A hatóságok közlése szerint a robbanás műszakváltás idején történt a 320 hektáron elterülő üzemben. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, és poroltó habbal fékezték meg a lángokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.